ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / Milyen meglepetéseket tartogathat a befektetőknek 2019?

Milyen meglepetéseket tartogathat a befektetőknek 2019?

A K&H befektetési szakembereinek összeállításából kiderül, melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése ugyan meglepetésként érné a piacokat, mégsem zárhatók ki teljesen. Ha pedig mégis megtörténnek, igen komoly hatásuk lehet, így érdemes a befektetőknek ezekről is tájékozódni.

⦁ nem emel kamatot a Fed – bekövetkezés valószínűsége: 40%
A Fed tavaly a korábbi előrejelzéseknél is gyorsabb ütemben emelte az amerikai alapkamatot, és az alapforgatókönyv szerint ez 2019-ben is folytatódhat, mivel az USA növekedése továbbra is 2-3% között várható, és a Fed jegybankárai további muníciót gyűjthetnek az alapkamat emelésével, hogy a gazdasági ciklus fordulása esetén legyen eszközük további élénkítésre. A Fed elnöke, Jerome Powell legutóbbi nyilatkozata szerint azonban az alapkamat szintje már közel jár az egyensúlyi szinthez, így az sem kizárt, hogy idén mégis változatlanul marad a kamatszint.

⦁ nem lesz magyar felminősítés – bekövetkezés valószínűsége: 33%
2016-ban mind a három nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába javította Magyarország adósminősítését, 2017 és 2018 azonban nem hozott további változást, holott a befektetésre javasolt adósminősítéshez már 2017 óta pozitív kilátásokat rendelt a Standard & Poor’s és a Fitch is. 2018 első féléve enyhe emelkedést hozott Magyarország GDP-arányos adósságrátájában, de a kedvező hazai növekedés segítségével év végére minden bizonnyal ismét csökkenő tendenciát mutat majd az adósságpályánk, így a tovább csökkenő adósságpálya tükrében igen meglepő lenne, ha 2019-ben sem javítana egyik hitelminősítő sem az osztályzatunkon.

     
⦁ kamatot emel az MNB – bekövetkezés valószínűsége: 22%
Úgy tűnik, az MNB, ameddig csak lehet, kitart az alacsony alapkamat mellett, főleg, hogy a piacon elérhető kamatok jelenleg messze a 0,9%-os jegybanki kamat szintje alatt tartózkodnak. Ezt a tervét az infláció elszállása akadályozhatja meg, vagy ha az Európai Központi Bank korábban kezdi emelni az alapkamat szintjét. Egyelőre mindkettőnek kevés az esélye, hiszen a tavaly októberig folyamatos emelkedő infláció év végére visszaesett, és várhatóan idén is a jegybank toleranciasávján belül maradhat, míg az EKB korábban 2019 második felére várt kamatemelése egyre inkább áttolódik 2020-ra.
⦁ egyenértékű lesz a dollár és az euró – bekövetkezés valószínűsége: 20%
A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését az EUR/USD keresztárfolyam alakulása hozta, ugyanis az év elején az euró markáns erősödésére lehetett számítani, majd ennek épp az ellenkezője következett be: az euró 10%-kal gyengült a februári csúcsról. Idén az EUR/USD kereszt emelkedését várja a piac, mivel egyre inkább csökkenhet a két gazdasági térség növekedési különbsége, emellett pedig a Fed üzenetei is egyre kevesebb kamatemelést jeleznek előre. Így valóban meglepetés volna, ha a dollár tovább erősödne és elérné a paritást, azaz, hogy ugyanannyit érjen az euró, mint a dollár.

⦁ 310 alá erősödik a forint az euróval szemben – bekövetkezés valószínűsége: 18%
Tavaly még arról beszéltünk, hogy meglepetés lenne, ha a 300-as szint alá erősödne a forint az euróval szemben, idén azonban már a 310-es szint elérése sem túl valószínű. Habár az erős gazdasági teljesítmény, illetve a többletes folyó fizetési mérleg a hazai fizetőeszköz erősödésének irányába hat, a rendkívül laza monetáris politika fennmaradása továbbra is a gyengébb árfolyamot támogatja. Mindezekkel együtt nem elképzelhetetlen, hogy a fizetőeszközünk kis mértékben erősödni tud idén, de a 310-es szint elérésére kevés esély van.

⦁ izgalommentes év az olaj piacán – bekövetkezés valószínűsége: 15%
Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a kőolaj árfolyama jelentős, kétszámjegyű kilengéseket mutat a geopolitikai feszültségektől, az amerikai kitermelés folyamatos növekedésétől és az OPEC ülések eredményétől függően. 2019-ben is meglepetésnek tartanánk, ha csupán egy szűk sávban maradna a brent-típusú olaj árfolyama, de mivel az OPEC országok 60 dollárnál alacsonyabb olajárnál már várhatóan beavatkoznak, a 80 dollár közeli szinteken pedig a csökkenő kereslet már a globális gazdaságot is lassíthatja, így kis eséllyel előfordulhat, hogy a 60-70 dollár közötti szinteken stabilizálódik olaj.

⦁ véget ér az USA-Kína kereskedelmi konfliktus – bekövetkezés valószínűsége: 15%
Az elmúlt év egyik legforróbb témája az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus volt. Donald Trump oldaláról a novemberi időközi választások után sem állt be nagy változás, és rendszeresek a nyilvánosságra kerülő – gyakran egymásnak is ellentmondó információk – a témában, és Kína sem akart engedni, így nehéz lenne a konfliktus jövőbeni alakulásával kapcsolatban konkrét várakozásokat megfogalmazni. Habár a tavalyi év végére inkább az álláspontok közeledése volt jellemző, de igazi meglepetés lenne, ha ez a viszály idén lezárulna.

⦁ újra negatív lesz a 10 éves német kötvényhozam – bekövetkezés valószínűsége: 10%
Utoljára 2016 végén láthattunk negatív német 10 éves kötvényhozamot, tavaly év végén azonban megint látótávolságba került a nulla alatti szint elérése. Ennek oka, hogy a német hozamokat eddig felfelé húzó európai gazdaság teljesítményében 2018 második felében törés következett be, és a kockázatok is megemelkedtek a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok, illetve az Olaszországgal szembeni konfliktus miatt. Mindez a legbiztonságosabbnak tekintett német kötvény felé tereli a befektetőket. Ahhoz azonban, hogy ténylegesen negatívba forduljon a német 10 éves kötvényhozam, nagyon radikális fordulatnak kellene bekövetkeznie az európai gazdaságokban, ennek pedig jelenleg nem látni nagy esélyét.

⦁ medve piac a magyar tőzsdén – bekövetkezés valószínűsége: 10%
Három év kétszámjegyű növekedése után 2018-ban mérsékeltebb erősödéssel zárta az évet a BUX index. A kilátások alapján a hazai és régiós gazdasági környezet 2019-ben is kedvező maradhat, így idén is folytatódhat az emelkedő trend: a korábbi évek 11-12-es árfolyam/nyereség szorzójával már bőven 40 ezer feletti index célérték és 5-10%-os emelkedés jöhet. Ha azonban Trump továbbra is a vámok embereként pozícionálja magát, illetve Európában olyan politikai változások miatt kell aggódniuk a piacoknak, mint a Brexit, az európai parlamenti választások vagy az EKB és az Európai Bizottság elnökének kinevezése, akkor a BUX sem fog mentesülni a feltörekvő piaci eladási hullámtól, ami akár egy 10% feletti korrekciót is eredményezhet.

⦁ recesszióba fordul a világgazdaság – bekövetkezés valószínűsége: 5%
Tavaly 3,7%-kal bővült a világgazdaság, az idei évvel kapcsolatban azonban egyre több negatív vélemény jelenik meg. A pesszimista világképet legtöbbször azzal indokolják, hogy csökken a jegybankok által nyújtott támogatás, a rövidtávú kötvények hozama meghaladja a hosszú távú papírokét, Kínában változik a gazdaság szerkezete, kereskedelmi háború fenyeget, és gyengül az EU tagállamok közötti együttműködés. Habár mindegyikben van némi igazság, ennél árnyaltabb a kép, ezért kicsi az esélye annak, hogy a világgazdaság idén recesszióba fordul.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2200 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
K&H Bank
2018. III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 286 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3 133 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 45,1 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2018. III. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon: 990 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 823 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 167 milliárd forint
K&H Biztosító
2018. III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,6 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 168,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top

[contact-form-7 id=”55816″ title=”ContactForm_WithTel”]

×