ingyenes webstatisztika
Home / Külföld / Amerika / Michael Bloomberg hivatalosan is bejelentette, hogy indul a demokraták elnökjelöltségéért

Michael Bloomberg hivatalosan is bejelentette, hogy indul a demokraták elnökjelöltségéért

Michael Bloomberg amerikai üzletember, volt New York-i polgármester hivatalosan is bejelentette pénteken, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.

A 77 éves milliárdos vállalkozó már be is adta az elnökjelöltségért folytatandó küzdelemhez szükséges dokumentumokat Alabamában.
Bloomberg, aki márciusban még nagyon határozottan állította, hogy nem indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, sőt, visszavonul a politikától is, csütörtökön az egyik közeli munkatársa révén tudatta újságírókkal, hogy mégis fontolgatja az indulást. Howard Wolfson az amerikai sajtóhoz küldött elektronikus levelében akkor még azt írta, hogy a politikus még nem hozta meg a végleges döntést.
A milliárdos Bloomberg péntek este, a határidő lejárta előtti órákban adta le a szükséges dokumentumokat a déli Alabamában. A The New York Times című lap elemzése szerint döntésével “felbomlasztja a demokrata elnökjelölt-aspiránsok táborát”.




Elemzők szerint nagyon nem hagyományos választási kampányt folytat majd, éppen azért, mert későn lépett az elnökjelöltségre pályázók soraiba. Amerikai lapértesülések szerint a milliárdos és tanácsadói úgy döntöttek: Bloomberg nem kampányol abban a négy tagállamban, ahol az elsők között szavaznak jövőre. Kihagyja tehát, hogy kampánnyal győzze meg Iowa, New Hampshire, Nevada és Dél-Karolina szavazóit. Helyette az úgynevezett nagy államokra – tehát azokra, amelyek sok elektort adnak, mint például Texas vagy Kalifornia – összpontosítja majd a figyelmét és a kampányát. Ezt a stratégiát pénteken este kiadott közleményében Howard Wolfson közvetve megerősítette. Úgy fogalmazott: “bizakodunk, hogy a szuperkedden voksoló államokban megvetjük majd a lábunkat”.
A szuperkedden – amely március első keddje – 12 tagállamban voksolnak egyszerre.
A várható stratégiát több kommentátor is túlságosan kockázatosnak tartja, annál is inkább, mert a Demokrata Párt sajtóhírek szerint nem fogadja őt örömmel. A The New York Times meg is említette: a párton belül erős kétségek vannak azt illetően, hogy megvan-e Bloombergben a képesség arra, hogy meggyőzze a párt vezető személyiségeit elnökjelölti alkalmasságáról.(MTI)

 


 
   
640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top