Home / _Címlap / Mi köze a szüleidnek a trading sikeredhez?

Mi köze a szüleidnek a trading sikeredhez?

Az alábbiakban egy diákommal történt tőzsdepszichós levelezést osztok meg (az engedélyével). Úgy gondolom, hogy sokak számára segítség lesz a mentális fejlődés útján.

A teljes levelezés elég hosszú és sok részből állt, így csak a releváns részeket osztom meg.

Elöljáróban is elnézést a néhol papírformát nem tűrő nyelvezetért, de szerettem volna eredetiben meghagyni az “érzelmi töltetekkel” átszőtt részeket. Így talán még jobban átjön a lényeg.

Előzmények

Dániel néhány éve járt nálam opciós képzésen, sok időt kihagyott, majd ismét belevágott az opciós kereskedésbe, amikor is azzal találta magát szemben, hogy ugyan érti a mögöttes elméletet és a gyakorlat is tiszta, a benne rejlő tudatalatti programok és minták folyamatosan akadályozzák a szisztematikus végrehajtásban. Abban a reményben keresett meg engem, hogy segítsek neki ezt feloldani. Ennek az eredményét olvashatod lent.

Dani első levele (releváns részek)

Hello Gery,

bocs, hogy kicsit sok a szöveg… :D

A szabadság útja tréninget csinálom éppen és elképesztően jónak találom. Nem hittem volna, hogy ilyen mélységében foglalkozol a dologgal, hogy mekkora hatalmas tudásanyag ez, amit ilyen kompakt formában és főleg rendszerben átadsz. Igazából az egész kereskedői karrieremet ezzel kellett volna kezdenem, sokkal rövidebb idő alatt jutottam volna egész máshová…

Szeretnék egy kérdést feltenni a mentális fejlődésemmel kapcsolatban. Már rég óta van egy problémám, amire nem találtam még meg a megoldást. A hitrendszeremet kell valószínűleg formálni, de akár mit mondok magamnak, amit ugyan a racionális eszemmel értek és elfogadok, mégis marad egy igen kellemetlen érzés (!) ami megmérgezi a kereskedést és tudatalatt komoly stresszt okoz, ami a több termékben való egyidejű pozicionálásnál leblokkol. Nem bírom kigyomlálni és most már segítséget kell kérnem.

A racionális eszemmel tudom, hogy nem tudom kontrollálni a piacot, csak a rizikómat, és nem az én “hibám”, hogy jelenleg lebegő mínusz van a pozin. Azt is tudom, hogy a pozitív theta a lényeg, az iránymentes kereskedéssel egyszerűen vele jár a lebegő mínusz akár hosszabb ideig is. A pozi kezdeti marginja 10%-ot tett ki a számlámra vetítve tehát konzervatív méretű és jól érzem magam vele, még méretet is tudok növelni ha az esetleges átalakítás megköveteli. Ha bele kéne nyúlni, tudnám hogy hogyan nyúlnék bele. Eddig minden ok.

Mégis egy igen kellemetlen érzésem van valahol mélyen, hogy “nézd már meg, hogy milyen poziban ülsz már megin’, tök lúzer vagy bakker, mekkora bukó lesz ebből húúúú bazzzz, miért kell ezt neked egyáltalán csinálni, csak bukni fogsz, szar az egész, az egész pozi el van b…va, ekkora bukót húúúú…” Alapvetően megkérdőjelezem az alkalmasságomat az opciós kereskedésre, a hitem a saját sikeremben alapjaiban inog meg.

Ehhez hozzá tartozik, hogy mióta tavaly decemberben újra elkezdtem kereskedni ez az 5. pozim, egy nullás hónaptól eltekintve csak 50%-ban managelt nyerőim voltak. December óta 5%-ot hoztam a számlámon ezzel az 5 pozival. Szóval még csak negatív élményem sem volt, 5-ből 4 plusz meg egy nullás. A félelem a fejemben létezik és folyton ezt a kellemetlen (=szar) érzést okozza, hogy megkérdőjelezem saját sikeremet, az alkalmasságomat, az egész jövőbe vetett hitemet. Negatív fókusz alakul ki, világvége, armageddon, villámlás meg Isten haragja…

Tudom hülyén hangzik, de tudnál erre valami bölcset mondani? Mit kommunikáljak magamnak, hogy ez az érzés elmúljon? Vagy ez normális ilyen kevés tapasztalattal, és egyszerűen küzdjek tovább és majd “megerősödök” pszichésen?

Köszönöm szépen!

Üdv,
Dani

Válaszom releváns részei

Kérlek, válaszolj pár kérdésre, elég, ha magadban megteszed:
– mit jelent számodra a pénz?
– mint jelent az, ha átmenetileg nincs IGAZAD?
– mivel azonosulsz, amikor rossz érzésed van?
– hol a fókusz a problémán vagy a megoldáson?
– mekkora kontrollod van afelett, hogy a piac mit csinál? Ez költői kérdés hisz tudjuk, hogy semmi. Na de afelett, hogy te mit érzel?
– a szenvedés a tényben vagy a tényről alkotott véleményben van?
– mit érzel a tehetetlenséggel és bizonytalansággal kapcsolatban?

Ha ezekre őszinte választ adsz, szerintem a fenti jelenségre is megérkezik az igazi válaszod…

Az életed mely másik területén érzel hasonló dolgokat? Mivel analóg ez a helyzet a jelenben és a múltban?
Minek KELLENE történnie a piacon ahhoz, hogy ne érezd magad lúzernek és ne kérdőjelezd meg az alkalmasságodat?
A fentiek szerintem segítenek, ha végiggondolod őket mélyebben és nem csak rávágsz vmi csípőből jövő választ. Ezek mély kérdések, a felszínen nem fogod megtalálni a választ.
De hidd el, hogy elég ismerős érzéseket feszegetsz!!! Kíváncsi vagyok majd a véleményedre, ha dolgoztál ezeken.

Dani gyors válasza

Köszönöm a válaszod. A kérdések igen mély értelműek, dolgozni fogok rajtuk a hétvégén, őszintén szólva nem tudom őket egyből megválaszolni. Megírom, hogy végül mit találtam.

Egyébként a negyedik SZUT héten, amikor a hitrendszerről és az értékekről tanítasz, felteszed a kérdést, “hogy milyen ember vagy te?”. Hogy meg tudjam válaszolni el kellett olvasnom két személyiségfejlesztő könyvet (az egyik a Meyers-Briggs Tipe Indicator alkotójáé, ha esetleg még nem olvastad, nagyon tudom ajánlani). Eddig 3 oldalnyi a válaszom erre… nem mindig elég egy hét, ha az ember komolyan veszi.

Köszönöm még egyszer, írok az eredménnyel.

Én válaszom

(Dani hosszú válasza a kérdéseimre és rögtön benne az én válaszom is (GERY jelöléssel zölden), ő felismerései PIROSSAL (eredetileg is így küldte), eredeti kérdéseim (ld. előző levél) dőlten.)
Hi Gery,

Végigértem a kérdéseken amiket feltettél, ígértem hogy megírom, hogy mit találtam. Bocs, de megint nem kevés a szöveg. Ha van egy kis időd, tudnád esetleg kommentálni? A tudatalatti szinten még nem sikerült feldolgoznom, vagyis még nincs meg az az ÉRZÉS, hogy igen, megoldottam a problémát.

GERY: Ez nem is 1 hét kérdése. Tudatalatti szinten lévő dolgokkal folyamatosan és visszatérően kell foglalkozni ahhoz, hogy változást tapasztalj. Sokszor évek munkája!

Hadd kérdezzem még meg azt, hogy pontosan mi a különbség az értékrend és hitrendszer között?

 

Értékrend = Egy személy értékrendje értékek azon halmaza, amelyet a személy viselkedésében, döntéseiben követ, meghatározónak tart. Ez azt jelenti, hogy a különböző szituációk értékelésekor mit tart fontosnak, mit tart pozitívnak és mit tart negatívnak, illetve, hogy mennyire tartja annak. Ezen értékek összessége dönti el, hogy az adott személy az adott szituációt milyen jónak, milyen rossznak avagy mennyire kívánatosnak vagy kerülendőnek ítél. Így az értékrend szorosan összefügg a személy céljaival, erkölcsével.

Hitrendszer = A hit egy bizonyosság, egy érzés valamivel kapcsolatba, hogy az úgy van. A hitrendszer tehát ezen hitek összessége. Vagyis a hitrendszer sokkal specifikusabb mint az értékrend? Tehát pl. mit hiszek a piaccal kapcsolatban, hogy tényleg random walk-e vagy sem? Vagy hogy mi mindent hiszek azzal kapcsolatban, hogy hogy helyes ha az ember a szüleivel viselkedik? Tehát az élet különböző területein sok-sok hitrendszert alakítok ki, és ezeknek a hitrendszereknek az összessége gyakorlatilag az értékrendem?

Tehát ha azt állítom, hogy az értékrendem három legfontosabb eleme az
– anyagi biztonság,

– a probléma mentesség (=nyugalom) és
– a szabadság,

Akkor ezek mindegyikéhez tartozik egy hitrendszer, ami ezeket a fogalmakat számomra definiálja? („mit jelent számodra az anyagi biztonság?”…stb…). Amikor azt kérdezed, hogy „milyen ember vagy te?” akkor az értékrendemre vagy kíváncsi, majd amikor azt mondod, hogy definiáld ezeket a tulajdonságokat (pl. „miért vagy te jó ember?” – itt meg kell mondanom, hogy számomra mit jelent az hogy „jó”), akkor az már egy hitrendszer?

GERY: Szerintem jól megfogtad a dolgot. Mivel egyik fogalom sem objektív, így picit mindenkinek mást jelent. Nekem az értékrend az, ami engem mozgat, ami visz előre, amiket fontosnak tartok. A hitrendszer azzal kapcsolatos, hogy mit lehet és mit nem. Pl. elhiszem-e hogy képes vagyok profitábilisan kereskedni és multiban való munka nélkül élni? Mivel elhittem, ezért meg is csináltam. Ha el sem hinném, még most is ott ülnék a bankban… A hitrendszer megengedő vagy gátló. Legtöbb esetben gátló sajnos. Mit hiszel, mire vagy képes?

Kérlek válaszolj pár kérdésre, elég ha magadban megteszed:

Sok esetben sarkítom a választ, kicsit még nagyobbnak állítván be a problémát mint amekkora, hogy jobban kijöjjön amit mondani szeretnék, habár így is elég kellemetlennek élem meg (=nem ugyanaz a nyugodt lelkiállapot, mint mikor nincs nyitva pozíció). Nincs értelme magamnak hazudnom vagy szégyenkeznem, szóval íme…

Mit jelent számodra a pénz?

 

– Sok pénz = anyagi biztonság (van puffer ha valami nem terv szerint alakul, át tudok vészelni egy bukó sorozatot)
– Sok pénz = probléma mentesség (van idő a megoldásra, nincs stressz – pl. valamikor el kell vinni az autót a szervizbe, venni kell egy új hűtőt, de mikor? …stb…)
– Sok pénz = bármit tehetsz, amihez és amikor kedved van = szabadság (a legszívesebben valahol egy szigeten élnék, egész nap csak szörföznék meg búvárkodnék… gondolom mindenki más is…)

Mint jelent az, ha átmenetileg nincs IGAZAD?

– Felismerés: kegyetlen rosszul érzem magam, mivel ez azt jelenti, hogy hibáztam

GERY: Pedig a trading velejárója a hibázás. Aki nem hibázik, sosem próbált semmi újat. A piac random, nem tudsz mindig jó döntést hozni. Ha a kaszinóban elhiszed, hogy nem rajtad múlik a rouletten való szám eltalálása és ott nem hibáztatod magad, akkor itt sem kellene. Trading néha olyan mint a kaszinó. Ok, hogy sok dolgot tudsz kontrollálni (pl. kockázat, pozíció mérete, stb), de azt, hogy mi fog történni holnap azt soha! Tehát az események feletti kontroll nincs a kezedben, afelett, hogy a pénzeddel mit csinálsz (kockázat, poziméret, átalakítás), igen! Ez fontos különbség.

Úgy érzem, hogy tök hülye vagyok az adott témában, alkalmatlan a feladat megoldására, hiszen hibáztam. Ha nem hibáztam volna, akkor most végül igazam lenne, az történt volna, amit elvártam, tehát nem érezném magam rosszul.

GERY: tehát tulajdonképpen azt várod magadtól, hogy MINDENT tudj?! Ez nem egyenlő az örökös kudarccal? Hiszen mindent nem tudhatsz! De te ezt várod magadtól, ergo bukta minden:(

Mivel azonosulsz, amikor rossz érzésed van?

– Egyrészt FÉLEK, hogy most mi fog történni, hogy mekkora LESZ a bukó (nem „lehet”)

GERY: de lehet bukta!!! Sőt kell is a bukta, mert része a játéknak. Ha fociznál és játék közben felrúgnának, többé nem mennél pályára? Dehogynem. Minden meccsen esnél 1-2x, de a játék része. A hokisokat hányszor lökik el és rúgják fel egy meccsen? De nem hagyják abba. Nem lehet hokizni esés nélkül. Nem lehet kereskedni bukás nélkül! Nézz végig az életen. Semmi sincs a negatív polaritás nélkül. Nincs szerelem csalódás nélkül. Nincs tanulás hibázás nélkül, nincs élet halál nélkül, nincs virágzás levélhullatás nélkül, stb.

– Másrészt majdhogy nem dühös vagyok, hogy nem az történt, amit AKARTAM, ezért nincs IGAZAM, ezért HIBÁS vagyok, mert rosszul ítéltem meg a helyzetet nyitáskor, és bukott ember vagyok, mert mínuszban van a pozi
– Felismerés: pontosan az ellentétét élem meg a „nincs kudarc, csak tanulság” alaptézisnek

GERY: Pontosan!!! Nincs olyan akinek 100%-ban igaza van. Teremtőt játszol?:)

Hol a fókusz a problémán vagy a megoldáson?

– Tudom a megoldást az iránymentes pozíció kezelésére, mégis igen rossz érzésem van (felismerés: tehát a fókusz azon van, hogy nem az történik, amit kitaláltam hogy majd történni fog, tehát a problémán (amire tudom egyébként a megoldást):

– Hogy tévedek abban, hogy a piac nem azt csinálja, amit a stratégia szerint kellene: hogy nem marad a range-ben amit én kitaláltam.

GERY: “kellene”? A stratégia sosem mondta, hogy bármikor bekötöd és ott marad… a stratégia nem mond semmit, te döntesz.

Ne értsd úgy, hogy könnyekben török ki, vagy teljesen lefagyok a félelemtől és gondolkodni sem tudok, hanem a mélyben van egy kellemetlen érzés, mintha én most felelőtlenül bánnék a „kemény munkával” (ami igaz is…) megkeresett pénzemmel, mert úgy kockáztatom, hogy bukó is lehet (még ugyan nem az, de jelenleg nem áll jól a pozi)… Édesapám és nagyapám teljesen rizikókerülők, ez gyakorlatilag a neveltetésem része, hogy „fiam menj rendesen dolgozni és elégedj meg annyival, amit kapsz”, mert meglátod úgyis bukni fogsz ha spekulálsz

GERY: maximálisan tudom mit érzel, nálam ugyanez volt. Mindenki kockázatkerülő volt és most is az. Ez az elégedj meg annyival, amit kapsz ez klasszikus. Nehéz ebből kitörni, mert a gyerekkori minták meghatároznak, de ki kell, mert más megoldás nincs!

– FÉLEK, hogy jaj Istenem mi minden történhet most, és hogy végül elspekulálom a pénzem…

GERY: poziméret megfelelő megválasztása segíthet, illetve az is, hogy az IB-n a vagyonod nem több, mint 20-30%-a van kint. Így rossz esetben sem halsz éhen és a net worth nagy része megmaradt.

– A fókusz azon van, hogy mi minden TÖRTÉNHET, amit úgy élek meg, hogy biztosan MEG IS FOG történni (ugyan még nem történt semmi, még a 30-as deltát sem érte ez a tesztelt oldalon),

GERY: Ismerős érzés. De a kockázatkezelés alapja az eshetőségek mérlegelése, így nem gond, ha végiggondolod mi minden történhet. Ez kell a játékhoz!

 

Mekkora kontrollod van afelett, hogy a piac mit csinál? Ez költői kérdés hisz tudjuk, hogy semmi. Na de afelett, hogy te mit érzel?

– A piac felett semmi kontrollom sincs.
– Amikor benyitok, nem akármit nyitok csak úgy, hanem megvan az átgondolt iránymentes stratégia
– Az, hogy mit érzek, a hitrendszerem eredménye.
– Felismerés: hogy mit hiszek az adott helyzetről, befolyásolja az érzéseimet. Ha katasztrófának hiszem, akkor katasztrófának is fogom megélni és ÉREZNI.
– Ennek következménye, hogy tőlem függ, hogy mit érzek: a hitrendszeremen kell alakítanom… le kellene írni…

GERY: bizony le kellene írni a hitrendszered és azon dolgozni napi szinten! Az, hogy mit hiszel befolyásolja az érzéseid, ami pedig az állapotod, ami meg a tetteid. És a kör bezárult.

 

A szenvedés a tényben vagy a tényről alkotott véleményben van?

– A tényről alkotott véleményben,
– mivel még bele sem kellett nyúlni a poziba, ha meg bele kellene, akkor tudnám, hogy hogyan.
– A döntéshozatal az átalakításnál lineáris, majd hogy nem mechanikus.
– A lebegő bukó csak átmeneti, még nincs realizálva! Ez megint valami amit ésszel felfogok, mégis „szenvedést” okoz a mínuszt nézni.
– Illetve még abban, hogy nem tudom, hogy mi fog pontosan történni, hogy valóban átfordul-e pluszba a lebegő mínusz.
– Ez kb egy FÉLELEM attól, hogy mi minden történhet amit nem látok előre, felismerés: egyből azon van a fókuszom, hogy húúú mekkora bukó LESZ (nem „lehet”, hanem „lesz”).

GERY: Itt visszatérnék a hitrendszerre. Képes vagy elhinni, hogy sikeres kereskedő vagy? Ha nem, akkor bukó lesz. What the thinker (Dani) thinks, the prover (subconscious) proves… ezt érted ugye?

Mit érzel a tehetetlenséggel és bizonytalansággal kapcsolatban?

– Nem szeretem, ha nincs kontrollom egy szituáció felett, teljesen elveszettnek érzem magam, majdnem hogy stresszt okoz, hogy nem tudom, hogy mi fog történni -> ez gáz, mert a piac felett soha nem is lesz kontrollom, se nem fogom tudni, hogy hova megy…
– Felismerés: kisarkítva pontosan az a tőzsdés vagyok, aki nem akar rizikót vállalni, nem szereti a bizonytalanságot…
– Felismerés: viszont a rizikót tudom kontrollálni – tehát van kontrollom, csak éppen nem a piac felett, hanem a rizikó felett:

GERY: PONTOSAN! A piac felett nincs kontrollod és sosem lesz, de a tevékenységed felett igen.

– Felismerés: ezek szerint fókuszt kell váltanom:
– Nem azon nyavajogni, hogy nem tudom kontrollálni a piacot
– Hanem annak örülni, hogy bármit is csinál a piac, a rizikót mindig tudom kontrollálni
– Nem megszabnom kell, hogy mit csináljon a piac, hogy a stratégiámnak kedvezzen
– Hanem a stratégiát a piachoz szabni (= a piacnak megfelelően átalakítani). Ez teljesen egyértelmű, amit az eszemmel felfogok, csak a tudatalattim pont hogy nem így gondolkodik… -> felismerés: a bukás ellen akkor vagy felvértezve, ha eljutsz egy olyan elmeállapotba, melyben elfogadod azt, hogy bukhatsz.

GERY: el kell tudni fogadni. 10-ből 8x nyersz, 2x buksz. Statisztika!!! Ez ellen nem tehetsz semmit, semmit, semmit és soha! A valószínűséget dolgoztatod. 2x bukni fogsz. A kérdés, hogy mekkorát…

– A bukás jelenleg ellene megy az értékrendemnek, mivel ha bukok, akkor nem bánok felelősségteljesen a pénzzel -> milyen hitet kell beépítenem, hogy ne érezzem így?

GERY: És akkor felelősségteljesen bánsz a pénzzel, ha bent hagyod a bankban és a vásárlóerőt bukod el szépen csendben 5-10 év alatt? Ugyan akkor nem kockáztattál, hanem biztosan buksz. Gyerekkoromban 2 Ft volt egy gombóc fagyi, ma 200. 100x-osa lett. Ennyit veszített a pénz 30 év alatt. Szóval melyik a prudensebb? A kockázatvállalással profitálhatsz, a bankkal soha. Itt is fókuszt kell váltanod. Az nem felelőtlenség, ha odaadod alapkezelőnek a pénzed, akinél pláne semmi hatásod arra mit csinál majd? Ott se a piacot, se a kezelőt nem kontrollálod. Semmit sem kontrollálsz, de legalább mutogathatsz másra, azaz zéró felelősségvállalás. Sokan nem is a kockázattól félnek, hanem a felelősségvállalástól. Ha az alap veri el a pénzem, akkor okolhatom őket. Ez még nagyobb felelőtlenség, mint magadnak kereskedni.

Az életed mely másik területén érzel hasonló dolgokat? Mivel analóg ez a helyzet a jelenben és a múltban?

– Bármely szituációra igaz, hogy azt akarom, hogy igazam legyen, mivel elégtételt ad

GERY: Gyerekkorodban sokat bántottak és mondták, hogy nem jó amit csinálsz? (nem kell megírnod, te úgy is tudod)

– Elismerésre vágyok (ha igazam van, megillet az elismerés)
– Kontrollra vágyok -> bármilyen szituáció kimenetelét magam akarom meghatározni. Nem másokra akarok hatással lenni (tehát valakinek megmondani, hogy mit csináljon vagy mi a helyes), hanem a saját magam helyzetére

GERY: ez a kockázatkezelés, ez az egyetlen kontroll. Vagy mehet a pénz a bankba vagy alapokba. Ahol NULLA A KONTROLL. Azt hogy tudod elviselni? Vagy ez összefügg a felelősségvállalással is?

Minek KELLENE történnie a piacon ahhoz, hogy ne érezd magad lúzernek és ne kérdőjelezd meg az alkalmasságodat?

– Ésszel tudom, hogy ez tökéletesen lehetetlen és irreális, de mégis:
– Soha ne legyen egy trade sem bukó és

GERY: nonsenseeeeeeeeeeeeeeeeeee :)

– Nyitás után ne legyen egy trade sem mínuszban
– Ennek következménye, hogy mindig igazam volna… itt lehet a gond… azt akarom, hogy mindig igazam legyen… vajon hogyan tudnám ezt a gondolatot egy új frame-be helyezni?
– Akkor van igazam ha ______(?)_______

GERY:
– Igazam van, ha betartom a stratégiát és konzisztensen cselekszem
– Igazam van, ha felelősséget vállalok
– Igazam van, ha ismét tanultam valamit
– Igazam lett, ha naplóztam és fejlődtem

– Nem akkor van igazam, ha a piac arra ment, mint gondoltam, mert ez csak a valószínűség műve, hanem _____(?)_____

GERY: hanem ha a kockázatot felelősségteljesen kezeltem!

Köszönöm szépen a segítséget! Számomra a személyiségem miatt ez a téma az igazi kihívás, nem az, hogy mit jelent a delta vagy theta… ezt már megtanultam abból a kérdésből, hogy „milyen ember vagy te?”.

GERY: Tudom! Nekem sem a delta vagy a theta volt a kihívás, hanem ez ami neked. Nagyon hasonlóan látjuk. És tudnod kell, hogy ez szinte örök fejlődés. Mindig visszaüt a múlt, de ha erős vagy és gyakorolsz “le tudod nyomni”. Egyébként nincs esélyed és felemészt a családi mintád:( Mert ezeket a “programokat” onnan hozzuk, ezek gátolnak és tartanak vissza.

Dani válasza

Kedves Gery,

köszönöm szépen a válaszaidat és a sok tanulságot! Igen nagyra tartom, hogy ebben a témában is hozzád tudok fordulni a kihívásaimmal. Tudjuk, hogy a trading 80-90%-ban pszichológia… ezek szerint az időnk 80-90%-át a pszichológiánk fejlesztésére kellene fordítani, és nem csak a technikára koncentrálni… megfelelő pszichóval a technika sokkal könnyebb lesz…

Komolyan dolgozok a feladatokon amiket a SZUT keretében adtál, még távolról sem értem a végére. Azért megnyugtat, hogy szerinted is egy life-long projectről van szó. Reflektálni fogok a válaszaidon. A hitrendszerem már készül, nagyon szívesen megosztom ha elkészül. Nagyon örülnék, ha a kész dokumentumot majd kommentálni tudnád, mindemellett biztos vagyok, hogy még igen sok kérdés is fel fog merülni. Elég sok oldalas dokumentum lesz…

Jelentkezem… ;-)

Köszönöm szépen, kellemes hétvégét!

Üdv,
Dani

Mi a tanulság?

Ahhoz, hogy sikeres kereskedő váljon belőled felül kell bírálnod a mintáidat és a szüleid által “adományozott” programokat, hitrendszereket. Dani esete szerintem sok emberre nagyon ráillik. Én is eléggé rezonáltam vele, de sokat dolgoztam ezeken a területeken, így már nem hatnak rám annyira.

Hívhatjuk ezt tőzsdepszichológiának, önismeretnek, pszichónak, mindegy minek hívjuk. Ha azt érzed, hogy a technikát tudod, mégis buksz és olyan érzelmi töltetek aktiválódnak kereskedés során, amelyek hátráltatnak, akkor egyértelmű, hogy dolgoznod kell magadon! Ennek számos útja létezik. Amiben én tudok segíteni, az a Dani által is említett Szabadság útja tréning. Ha azt valaki becsületesen végigcsinálja (mint Dani), akkor elképesztően sokat fejlődhet általa.

De létezik számos más út is. A lényeg ugyanaz: dolgoznod kell a mintáidon azért, hogy felül tudjál kerekedni a gátló blokkokon. Másképp nem leszel soha sikeres, se tradingben, se az életben!

 

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×