ingyenes webstatisztika

Metróbaleset – Öten súlyosabban sérültek

Senki sem volt életveszélyes állapotban, de öt utas súlyosabban megsérült a hétfő reggeli metróbalesetben; a hatóságok tömegszerencsétlenség miatt indítottak vizsgálatot – hangzott el az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.

A 2-es vonalon, a Pillangó utcai metrómegálló közelében 6 óra 45 perc körül ütközött össze két metrószerelvény.
Az M1-en azt mondták: az eddigi információk szerint tizenöten sérültek meg a balesetben. Őket a budapesti Honvédkórházba, valamint az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe vitték.
Tamás Róbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ orvos ezredese az M1-nek azt mondta: a hozzájuk került emberek jellemzően fejükön, illetve mellkasukon zúzódásos sérüléseket szenvedtek.
Egy ember vélhetően ízületi törést szenvedett – tette hozzá.
A hatóságok tömegszerencsétlenség ügyében indítottak vizsgálatot – hangzott el a Híradóban. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1-nek elmondta: az ügy jellege és a sok sérült miatt ügyész is kint volt a helyszínen. A hatósági eljárás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) kommunikációs vezetője az M1-nek elmondta: a vonatszemélyzetek és forgalomirányítók közötti beszélgetést rögzítő hanganyagot, valamint a Pillangó utcai állomás kameraképét is bekérték. A felvételeket elemzik. Kiemelte továbbá, hogy a vasúti pálya biztosítóberendezésének is van egy adatrögzítője, amely az érintett forgalomról, forgalmi szituációról ad majd képet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit. A BRFK közlekedésrendészeti főosztálya az üggyel összefüggésben ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A balesetben a Közlekedésbiztonsági Szervezet helyszíni szemléjének megállapításai szerint szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik.
Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top