ingyenes webstatisztika
Home / Külföld / Európa / Merkel: havonta 3 ezer iraki tér vissza hazájába

Merkel: havonta 3 ezer iraki tér vissza hazájába

Nem minden menekült marad Németországban, az irakiak közül például havonta háromezren térnek vissza hazájukba – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Baden-Württemberg tartományi Aalenben, pártja egy választási gyűlésén.

A vasárnapi tartományi törvényhozási (Landtag-) választásra készülő Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendezvényén a pártelnök-kancellár kiemelte, hogy az Irakba visszatérők száma emelkedő tendenciát mutat.
Az emberek hazamennek, amint otthonuk felszabadul az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alól, ezért tovább kell küzdeni a polgárháború sújtotta Szíria és Irak stabilizálásáért, a harcok befejezéséért – tette hozzá Angela Merkel. Német hírportálok beszámolói szerint kiemelte, hogy igen fontos a szíriai rendezésről az ENSZ égisze alatt Genfben péntektől tovább folytatandó béketárgyalás, mert a menekülésre kényszerült emberek visszaszerezhetik a reményt, hogy hazatérhetnek otthonukba.
Elmondta, hogy a belügyminisztérium és a külügyminisztérium elindít egy programot, amelyben az országos katasztrófavédelmi szervezet (THW) szíriai menekülteknek nyújt képzést, akik az így szerzett tudást hazájuk újjáépítésében kamatoztathatják.
A családegyesítés lehetőségének korlátozására utalva megjegyezte, hogy a hazatérők között vannak, akik azért távoznak Németországból, hogy ismét családjukkal legyenek, hiszen rokonaik “hosszabb ideig nem tudnának Németországba jönni”.
Angela Merkel ismét felszólította a németországi menedékkérőket, menekülteket, hogy fogadják el a német jogrendet és törekedjenek a beilleszkedésre. Felidézte a kétezres évek elején a bevándorlással kapcsolatban az úgynevezett vezető német kultúráról (Leitkultur) folytatott közéleti, társadalmi vitát, amely a CDU-nál is intenzíven zajlott, és kiemelte: ideje van annak, hogy a németek képviseljék saját kultúrájukat, és “meggyőzzenek róla másokat”.
Angela Merkel hetedszer szerepelt a baden-württembergi CDU kampányában, és fellép az egyik szombati kampányzáró rendezvényen is. Pártja a legutóbbi, 2011-es Landtag-választáson megőrizte az első helyet, ismét a legtöbb képviselőt – a 138-ból 60-at – küldhette a stuttgarti Landtagba, de a hatalmat elveszítette. Az egyik legfejlettebb német tartományt így az utóbbi öt évben a második helyezett Zöldek és a harmadik helyezett szociáldemokrata párt (SPD) kormányozta Winfried Kretschmann vezetésével, aki a Zöldek első tartományi miniszterelnöke.
Az utóbbi hetekben a CDU támogatottsága gyengült az ország délnyugati részén fekvő tartományban, a Zöldeké pedig erősödött, és meglehet, hogy a 1952 óta létező, mindig is CDU-s bástyaként számon tartott Baden-Württembergben most először nem a CDU lesz a legerősebb párt, Winfried Kretschmann pedig miniszterelnök maradhat.
Politikai elemzők szerint a párt visszaesése nem magyarázható csupán azzal, hogy a németek többsége nem támogatja Angela Merkel menekültpolitikáját. Ezt jelzi, hogy a felmérések alapján kiugróan népszerű Winfried Kretschmann a Merkel-féle menekültpolitika elkötelezett híve, a katolikus vallású volt gimnáziumi tanár a saját bevallása szerint naponta imádkozik azért, hogy a kancellárnak legyen elég ereje politikájának érvényesítésére.
Ugyanakkor a CDU gyengülésében a menekültválságnak is szerepe van, ezt jelzi a szövetségi kormány válságkezelő tevékenységét élesen elutasító Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése.
A legfontosabb tényező az lehet, hogy a baden-württembergi CDU a listavezető Guido Wolffal az élen folyton ingadozik a Merkel-féle menekültpolitika támogatása és elvetése között, és a CDU így két szék között a pad alá esik, mert a bázis nem díjazza, ha a pártvezetésben bizonytalanság és vita van – mondják elemzők.
A legutóbbi mérések szerint a Zöldek a szavazatok 32 százalékát szerezhetik meg, míg a CDU 30 százalékon áll. Az SPD a 2011-ben elért 23,1 százalék után 12 százalékos eredményre számíthat, az AfD 11 százalékot szerezhet, a liberális FDP pedig 8 százalékot. Így végül előfordulhat, hogy a CDU ismét hatalomra kerül – ezúttal kisebbik koalíciós pártként – mert az újonc AfD bekerülése a Landtagba, és a CDU-nál is többet bizonytalankodó SPD súlyos visszaesése miatt a Zöldek nem tudnak majd a tartományi gyűlésben többségi támogatással rendelkező kormányt alakítani a szociáldemokratákkal.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
80x1000_feher
80x1000_feher
640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×
Facebook

Köszöntünk a GazdasagPortal.hu portálon