Megszületett a csődegyezség a Pápai Hús Kft-nél

Megszületett a csődegyezség a Pápai Hús 1913 Kft. és hitelezői között, a csütörtöki egyeztetésen a hitelezői igények 50 százalékát meghaladó kielégítéséről döntöttek – tájékoztatta Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Pápa polgármestere az MTI-t.

Úgy fogalmazott: olyan megoldás született, ami lehetővé teszi a húsipari tevékenység folytatását Pápa városában. A polgármester kiemelkedő eredménynek nevezte az egyezséget, emlékeztetve, hogy általában a csődeljárás alatt álló cégek ennél kedvezőtlenebb megállapodást tudnak ajánlani hitelezőik számára.
Hozzátette: az önkormányzati tulajdonban lévő, jelenleg csődeljárás alatt álló gazdasági társaság csődegyezségi tárgyalásán a hitelezők több mint 80 százaléka megjelent, ami azt jelzi, hogy számukra is fontos a húsipari vállalat megmaradása.
Beszélt arról, hogy a mostani előrelépés egy decemberi kormányhatározatnak köszönhető, hiszen a cég tavaly ősszel még azt tudta ajánlani a hitelezőknek, hogy a tartozás 5 százalékát fizeti ki kezdetben, majd további 41 százalékot az ingatlanok értékesítése után.
A Pápai Hús 1913 „cs.a” Kft. 100 százalékos tulajdonában lévő Pápa-Ser „cs.a.” Kft. is tanácskozott csütörtökön a hitelezőivel, a részvételi arány itt is meghaladta a 80 százalékot – közölte Áldozó Tamás.
A felek a fizetési határidő meghosszabbításáról döntöttek, ez azonban technikai jellegű határidő-hosszabbítás, hiszen a Pápa-Ser csődegyezsége nagymértéken függ a Pápai Húsnál született döntéstől – magyarázta a polgármester.
A húsipari társaság menedzsmentje arra törekszik, hogy a csődegyezségről szóló dokumentumokat mielőbb átadja az illetékes Cégbíróságra, és a hitelezők a lehető leghamarabb pénzükhöz jussanak – szögezte le Áldozó Tamás.
A Pápai Hús 1913 Kft. július elején kért csődvédelmet, miután hónapok óta nem tudta kifizetni beszállítóit.(MTI)

Scroll To Top