ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / Megbízhatóbb kocsi kéne a téli hónapokra? – Autóhitel-körkép

Megbízhatóbb kocsi kéne a téli hónapokra? – Autóhitel-körkép

Hamarosan újra beköszönt a tél, sokan ilyenkor határozzák el, hogy a régi autót egy újabbra cserélik, amely megbízhatóbb társ lehet a hideg időben. A vásárlási szándék már augusztusban is érzékelhető volt, új és használt autóból is egyre többet állítanak a magyarok forgalomba: 8912 új személygépkocsi került ki az utakra, amely 24,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Nem csak az új autók, de a külföldről behozott használt személygépjárművek száma is dinamikusan nő. Július végéig 87 ezer ilyen autó rótta a magyar utakat, ami 6,4 százalékkal több, mint tavaly január és július között.

Nem csoda, hogy így megugrott az autóvásárlások száma: nem csak a vállalati lehetőségek, de a magánszemélyek számára elérhető finanszírozási módok is kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe a korábbi évekhez képest. Akár azt is mondhatnánk, hogy régen volt ilyen olcsó alkalom, hogy lecseréljük a család kocsiját autóhitel segítségével, így tényleg érdemes elgondolkozni a cserén, ha már túl sokat kell költeni a régi autó karbantartására, vagy már az előző télen is voltak gondok.

De tényleg olcsón és könnyen juthatunk pénzhez, ha mostanában tervezzük az autóvásárlást? Ennek járt utána a Bank360 szakértői csapata.

Lízing vagy személyi kölcsön autóvásárlásra?

Mielőtt megmutatjuk, hogy mit kínál a piac azoknak, akik autóra vágynak, tegyük egyértelművé, hogy milyen lehetőségeink vannak, ha nem saját pénzből szeretnénk kocsit venni.

Ma jellemzően kétféle módon lehet külső finanszírozásból autót vásárolni: lízing segítségével, vagy személyi kölcsönnel. Mindkét variációra ráaggatta a köznyelv az „autóhitel” kifejezést, ám ezek már nem azok a tipikus kölcsönök, amelyeket 2014 előtt vehettünk fel.

A legtöbb konstrukció lízing, ilyet kínálnak a bankok is és a márkaszalonok is, ha el akarunk hozni egy autót, akár új, akár rég. A kiszemelt kocsit nem mi, hanem a bank vagy a kereskedő vásárolja meg, akitől mi lízingeljük, azaz használatért cserébe havonta kamattal terhelt lízingdíjat fizetünk. A törlesztőrészletek, amiket fizetünk, folyamatosan csökkentik az autó vételárát, és a futamidő végén az így csökkentett áron vagy megvesszük a kocsit, vagy visszaadjuk a tulajdonosnak. Lízinghez önerő is szükséges, sőt, akár gépjárműfedezet is.

Ezzel szemben a személyi kölcsön egyre népszerűbbé válik az autóvásárlók körében. Az alacsony kamatkörnyezet és a piaci verseny nagyon lenyomta a hitelkamatokat, így az autóra költhető szabad felhasználású kölcsön is igen vonzó opcióvá vált. A személyi kölcsönnel vásárolt autó a mi tulajdonunkba kerül, és a kölcsönt nem csak a járgányra, hanem a forgalomba állításhoz szükséges dokumentumokra és engedélyekre is költhetjük.

Mivel a személyi kölcsönök jóval rugalmasabbak és bizonyos esetekben olcsóbbak is, mint a lízingkonstrukciók, ezért a legjobb szabad felhasználású személyi kölcsönöket kutattuk fel, amelyekből egy új vagy használt autót lehet vásárolni. Miért választottuk inkább ezt a finanszírozási formát a lízinggel szemben? Mert

  • az igényléséhez nem szükséges önerő
  • nincs szükség gépjármű- vagy ingatlanfedezetre
  • mindössze egy jövedelemigazolás kell a hitelbírálathoz
  • villámgyors az igénylés folyamata
  • a vételárnál magasabb hitelösszeg esetén fordíthatjuk a megmaradt pénzt a szükséges dokumentumokra

Ezek a legjobb hitelek autóvásárláshoz

Nézzük meg, milyen lehetőségeink vannak, ha egy 3 millió forintos használt autót szeretnénk vásárolni önerő nélkül, színtisztán személyi kölcsön segítségével. A fizetésünk 180 000 ezer forint havonta és ezt hajlandók vagyunk a hitelező banknál vezetett folyószámlára érkeztetni. Ennek azért van jelentősége, mert amennyiben ezt vállaljuk, akár több százalékos kamatkedvezményt is kaphatunk, tehát még olcsóbb lesz a hitelünk. Persze pénzintézete válogatja, hogy milyen feltételek mellett érhető el a kedvezmény.

A legpraktikusabban úgy találhatjuk meg a legjobb autóvásárlásra szánt kölcsönt, ha egy online hitelkalkulátort hívunk segítségül, amely listába szedi a megadott kritériumok alapján a legjobb lehetőségeket.

A fentebb leírt paraméterek szerinti gyors kereséssel megállapítható, hogy akár már a kifejezetten olcsónak számító 10-11 százalék körüli THM mellett is tudunk kölcsönt felvenni.

Látható, hogy a feltételeink alapján a legjobb ajánlatot autóvásáráláshoz jelenleg a Cetelem nyújtja a Autóvásárlási kölcsönével. Itt a teljes hiteldíjmutató 11,4 százalék, 3 millió forintra még 681 504 forintot fizetünk kamatként a négy éves futamidő végével, a havi törlesztőrészlet pedig 76 073 forintra jön ki. A Cetelem ajánlata talán csak egy elem miatt kerülhet ki a látószögünkből: a kölcsönt 3 évnél fiatalabb autók megvásárlására adják, ami sokaknak lehet kizáró ok.

A dobogó második fokára a Sberbank léphet a Fair személyi kölcsön ajánlatával. A 11,08 százalékos THM 77 248 forintos havi törlesztőrészletet eredményez 48 hónapos futamidőre, így végül a hárommilliós hitelünkre 3 685 381 forintot fizetünk vissza. Nem szabad azonban elmenni szó nélkül a Sberbank akciója mellett! A bank időszakosan garantálja, hogy a legolcsóbb kamatot adja személyi kölcsönére. Az árgarancia lényege, hogy ha az ügyfél olcsóbb kamatozású ajánlatot talál ugyanolyan feltételek (hitelösszeg, futamidő, elvárt jövedelem jóváírás) mellett a versenytársaknál a folyósítást követő 5 napon belül, a bank vállalja, hogy leviszi arra a szintre az ügyfél kamatát is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ma a piacon a Sberbank biztosan tudja garantálni a legolcsóbb személyi kölcsönt.

Bronzérmes a Cofidis ajánlata, ahol kicsit magasabb, 11,90 százalékos THM mellett vehetünk fel Fapados kölcsönt, hogy a futamidő végén 3 742 512 forintot fizessünk vissza.

Ugrunk egy nagyot a kamatokban, a CIB Bank 14 százalékos THM mellett kínálja Előrelépő személyi kölcsönét, amely így már azonos feltételek mellett 875 328 forintba kerül nekünk, tehát ennyivel többet fizetünk vissza a futamidő végén a hárommillió forinton felül.

A Budapest Banknál 90 549 forintos havi törlesztőrészlet mellett vehetünk használt vagy új autót. A teljes hiteldíjmutató 20,50%, tehát a 3 millió forintos kölcsönért a futamidő lejártával 4 346 352 forintot fizethetünk vissza.

Hogyan érdemes az autóvásárlásra szánt személyi kölcsönt kiválasztani?

Ha a lehető legolcsóbb autóhitelt szeretnénk, érdemes a THM alapján választani, hiszen ez alapján állapíthatjuk meg, hogy mennyibe kerülnek a hitelek. A THM ugyanakkor nem számol egyes költségeket, mint például a késedelmes visszafizetésből adódó büntető kamatot, tehát 100 százalékos képet nem kaphatunk a kölcsönről.

Ha csökkenteni akarjuk a kamatot, érdemes keresni az akciókat: szinte minden bank hajlandó jobb ajánlatot adni, ha cserébe a fizetésünk hozzájuk érkezik. A kifejezetten magas jövedelemmel rendelkezők is olcsóbbá tehetik kölcsönüket. Nagyjából nettó 250 000 forintos fizetés az a határ, ahonnan a bankok további kedvezményeket adnak.

Azt azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy mit bír el a családi kassza. Hiába vannak most történelmi mélységben a kamatok és finanszírozhatjuk hihetetlenül olcsón az autóvásárlást, mégis egy pénzügyi kötelezettségről beszélünk, amit fizetni kell, ha törik, ha szakad. Tervezzünk előre és gondoljuk át alaposan, hogy belefér-e az autócsere a büdzsébe.

Az anyagi biztonságnál ugyanakkor fontosabb a testi épségünk. Ha már veszélyes a régi autót a téli időjárásban vezetni és már a szervizelés is csak kidobott pénz, ne késlekedjünk most meglépni a cserét. Szabad felhasználású kölcsönből nem csak az autót vehetjük meg: ha a vételárnál több hitelt kapunk a fennmaradó összegből már most megvehetjük a téli gumiabroncsokat, hiszen szezon előtt 10-20 százalékkal is olcsóbbak. Legyen az első a biztonság a téli utakon – ebben tud segíteni egy jól megválasztott személyi kölcsön.

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×