Médiatanács: öt új kisközösségi rádió indul

Öt új kisközösségi rádió kezdheti meg sugárzását az országban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának e heti döntése értelmében – közölte a hatóság Szóvivői irodája az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a pályázati felhívást áprilisban tették közzé, azzal a céllal, hogy vidéken, elsősorban olyan kistelepüléseken is szólhasson rádió, ahol eddig nem volt.
A döntés értelmében öt vidéki város belterületén, kis vételkörzettel szórhatnak műsort a rádiók. Székesfehérvár belvárosában az Alba Regia Műsorszolgáltató Kft., Kisvárdán az Összefogás Kisvárdáért Egyesület rádiója lesz hallható. Mezőtúr belvárosában az Actor Informatikai és Nyomda Kft. sugároz majd, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szombathely-Óperint vételkörzetben nyert, Törökszentmiklóson, a Petőfi-lakótelepen pedig a Rádió Horizont Kft. indítja meg adását.
Magyarországon jelenleg huszonhét kisközösségi rádió működik, ez a kör a mostani döntés által öt újjal egészül ki. A kisközösségi rádiók egy kilométeres hatósugárral adják adásaikat, amelyek egy meghatározott közösség, társadalmi, nemzetiségi, kisebbségi, kulturális vagy vallási csoport tájékoztatását szolgálják; frekvenciadíjat nem fizetnek.(MTI)

Scroll To Top