ingyenes webstatisztika

Már csak ma délig lehet pályázni a Takarékbankra

Ma déli 12 óráig adhatják be ajánlatukat a pályázók a Magyar fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta (MP) TakarékBankban birtokolt, együttesen 54 százalékos részvénycsomagjára. A pakettet a legmagasabb vételárat kínáló befektetőnek értékesítik.

A Magyar Közlöny december 17-i számában jelent meg a kormány határozata arról, hogy a TakarékBankban meglévő többségi állami részesedést nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik a legmagasabb vételárat ajánló befektető részére. Csak a törzsrészvényeket értékesítik, a “B” típusú elsőbbségi részvényeket később be fogják vonni.
A TakarékBank 2013. augusztus 27-én tartott közgyűlésén hagyta jóvá a Magyar Posta mintegy 655 millió forintos tőkeemelését, amelynek révén a magyar állam az MFB-n és az MP-n keresztül többségi tulajdont szerzett a bankban. Az MFB jelenlegi tulajdona 35,54, a Magyar Postáé 19,31 százalék.
Az Országgyűlés által 2013. június 27-én elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény szerint az állam tulajdonosi pozícióját a takarékszövetkezeti rendszer átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére használja fel, s részesedését értékesíteni fogja, ha az általa elindított pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja. Ennek megfelelően az 54 százalékos állami részesedést 2014. január 3-án nyilvános nemzetközi pályázaton meghirdették.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) tagszervezetei érvénytelennek tekintik a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem minősítik azt érvénytelennek, magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért.
A szövetség közgyűlésének álláspontja szerint a kiírás nem felel meg a kormány határozatának, amely megfogalmazta a takarékszövetkezeti szektor előnyben részesítését a pályázaton, sőt arra enged következtetni, mintha az egyébként nyilvános pályázatot kizárólag egy ajánlattevőre írták volna ki.
Az integrációs törvényben megfogalmazott tőkekövetelmények kizárják a szövetkezeti hitelintézetek önálló vagy együttes részvételét a pályázaton. A takarékszövetkezeti szektor OTSZ-en keresztüli közvetett ajánlattételét pedig teljesen ellehetetleníti a TakarékBank alapszabálya szerinti kisebbségi részvényesi jogok értelmezhetetlen kiterjesztése, miszerint az OTSZ harmadik személynek minősül – közölte a szervezet.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint ugyanakkor kifejezetten a kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezetek érdekeit védi, és közvetlen tulajdonszerzését részesíti előnyben a TakarékBank még tavaly augusztusban elfogadott alapszabálya, amely a részvényesi körön kívül álló befektetők számára lényegesen szigorúbb tulajdonszerzési feltételeket ír elő.
Már hónapokkal a TakarékBank értékesítésére kiírt pályázat január 3-i megjelenése előtt nyilvánosak voltak a bank részvényeinek megvásárlására vonatkozó fő szabályok, minthogy azokat a bank 2013. augusztus 27-én elfogadott alapszabályában rögzítették. A bank augusztusi alapszabálya egyrészt deklarálta a takarékszövetkezetek elővásárlási jogát, másrészt lehetővé tette számukra, hogy lényegesen (ötvenszer) kedvezőbb áron jussanak hozzá a bank részvényeihez, mint bármely más, nem részvényes harmadik személy – közölte az NFM.
A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a TakarékBank alapszabályát a részvényesek, többek közt a szövetkezeti hitelintézetek is megszavazták, ezért az OTSZ-nek is tudnia kellett volna: amennyiben saját jogon kíván indulni a pályázaton, rá is a harmadik személyre vonatkozó ajánlati feltételek érvényesek.
Hozzáteszik, hogy a részvények megvásárlására vonatkozó alapszabályi kitételek harmadik személy esetén ugyanakkor minden nem részvényes ajánlattevőre egyformán és kivétel nélkül vonatkoznak, ezért értelmezhetetlen és a pályázat tudatos befolyásolására, lejáratására alkalmas az OTSZ vezetésének azon feltételezése, miszerint a pályázat “kizárólag egy ajánlattevőre került volna kiírásra”.
Az NFM szerint a jogszabályok hanyag ismeretén és teljes félreértésén alapszik az OTSZ vezetésének azon állítása, hogy a takarékszövetkezetek pályázati részvételét az integrációs törvényben meghatározott tőkekövetelmények gátolják. A szövetkezeti hitelintézetekre ugyanis pontosan ugyanazok a tőketartási követelmények vonatkoznak, mint amelyeket a hatályos európai és magyar jogszabályok – és a Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti szerv előírásai – az összes többi magyarországi hitelintézet számára is előírnak.
A kormányhatározat valóban kimondja, hogy a TakarékBank állami tulajdonban lévő részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat során előnyben kell részesíteni a szövetkezeti hitelintézeteket, de a határozat szerint ez csak a “hatályos jogszabályi rendelkezések keretei között” lehet – közölte a tárca.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top