Már a 6 éves gyerekek is Jaguarral járnak?

A Jaguar és  Land Rover forgalmazói is lecsaptak arra a magyar tehetségkutató műsorra, amely ma kezdődik a Duna Televízióban és néhány napja egy amerikai műsorgyártó is megvásárolt. Az autós cég azt várja az akciótól, hogy a fiatalabb, műértő közönség körében is népszerűsíthetik a két márkát.

A New York Times is írt néhány napja arról, hogy egy magyar műsorra is lecsaptak az amerikai televíziós szakemberek a Cannes-i televíziós fesztiválon. A világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari produkciós cége, a Golden Globe és American Music Awards díjakért is felelős Dick Clark Productions vásárolta meg a magyar Virtuózok nemzetközi értékesítési jogait.

DSC_2965Az amerikai  cég mellett, a Jaguar és a Land Rover magyarországi forgalmazói is komoly lehetőséget látnak a hazai produkcióban, ezért együttműködési megállapodást kötöttek a Virtuózok jogtulajdonosaival. Az új Jaguar F-Pace elnevezésű terepjárót is, már a műsorban szereplő ifjú virtuózokkal hirdetik.
A gyerekek koncertjei iránt érdeklődők ne lepődjenek meg akkor sem,  ha a 6-12 éves művészek luxusautóval  érkeznek majd a helyszínre. Az ifjú titánok sofőrök segítségével ki is próbálhatják majd a márka legújabb típusait. A Jaguar és a Land Rover mellett más márkákat is  forgalmazó Auto Palace Hungary Kft. az akciótól azt reméli, hogy az  igényes, fiatalabb autótulajdonosok körében tovább erősödik majd a két klasszikus brand presztízse.

A luxusautók  forgalmazójának nem ez az első művészetekkel kapcsolatos akciója. Tavaly egy 18 millió Ft értékű Range Rovert festettek be Picasso motívumainak inspirációival. A komoly sajtónyilvánosságot kapott gerillakampánnyal,  a katalán művész balatonfüredi kiállítását hirdették. A sajátos megoldásnak köszönhetően, a kiállításra érkezett közönség átlagéletkora is „megfiatalodott”.

Link: http://www.nytimes.com/aponline/2016/04/05/arts/ap-eu-hungary-virtuosos-.html?_r=1

Scroll To Top