ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Gazdaság / Magyarország európai összehasonlításban élen jár az adósságcsökkentésben

Magyarország európai összehasonlításban élen jár az adósságcsökkentésben

Európai összehasonlításban Magyarországon csökkent a legnagyobb arányban az államadósság az elmúlt években – hangsúlyozta Varga Mihály szombaton a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által rendezett konferencián, ahol azt is megerősítette, néhány év alatt elérhető, hogy hiány nélkül működjön a magyar állam.

A Csökkenő államadósság – bővülő gazdaság elnevezésű konferencián a nemzetgazdasági miniszter ismertette, 2010 óta – az uniós államok közül – Magyarországnak sikerült a legnagyobb mértékben, a bruttó hazai termék (GDP) arányában 8,2 százalékponttal – 75,5 százalékra – csökkentenie az adósságrátát, ahogyan egyedül itt töretlen a csökkenés folyamata is.
Kiemelte: néhány év alatt el lehet jutni a GDP-arányosan nulla százalékos pénzforgalmi hiánytól a nulla százalékos eredményszemléletű költségvetési hiányhoz. Mint mondta, ez nem lesz egyszerű feladat, de a magyar gazdaságpolitika elszánt, hogy megtegye a szükséges lépéseket a foglalkoztatás bővítése, a versenyképesség javítása és az iparpolitikai fejlesztések megvalósítása terén.
Az államadósság csökkentésével Magyarország Németországgal, Lettországgal és Lengyelországgal együtt abban a szűk klubban van, amely országok a gazdasági válság ellenére is adósságcsökkentési pályán tudtak maradni – mondta.
Kitért arra is, hogy a 2002-2010 közötti rossz gazdaságpolitikai döntések miatt “brutálisan” megnövekedett az államadósság, ráadásul a gazdasági növekedés is elmaradt a régióétól, miközben külföldi kézbe került az adósság nagy része, így megnőtt az ország sérülékenysége.
A kelet-európai térség az Európai Unió gazdaságának húzóereje; Magyarországon idén és jövőre is 3 százalék körüli lehet a növekedés, ha inkább alulról is közelít majd hozzá – mondta Varga Mihály. Az unió átlagos növekedése 1,5-1,8 százalék között volt, Magyarországnak mindig e felett kell maradnia a felzárkózáshoz – tette hozzá.
Megerősítette: továbbra is van remény arra, hogy a múlt évi költségvetési hiány 2 százalék alatti lesz a végleges adatok ismeretében, ami jelentősen alatta van a tervezett 2,4 százaléknak. Tehát a gazdaságpolitika olyan eszközöket tudott alkalmazni, amelyek éven belül is kedvező pályára állították a fiskális folyamatokat – mondta.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke előadásában kiemelte: a gazdaság teljesítményének javulása, a bevételek további erősítése, a kiadások kézbentartása eredményeként válhat előbb vagy utóbb az államháztartás – uniós módszertan szerinti – egyenlege nullszaldóssá. Hozzátette: 2,5 százalékos átlagos növekedés mellett 2027-re csökkenhet 60 százalék alá az államadósság. A gyorsabb növekedés és a nullszaldós vagy pozitív egyenlegű államháztartás ezt az időpontot korábbra hozná – jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a GDP-arányos államadósság fenntartható csökkentéséhez elsősorban a növekedési képesség erősítésére van szükség. A felzárkózás egyetlen útja, ha magasabb hozzáadott értékekkel tudunk becsatlakozni a globális termelési láncba – szögezte le.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta: a legfontosabb, hogy az ország eladósodottsága folyamatosan mérséklődjön. Lényeges az adóbeszedés hatékonyságának növelése is, a gazdaság fehérítése – szögezte le. A kiadási oldalon is növelni kell a hatékonyságot, célszerű lenne visszafogni bizonyos kiadásokat – tette hozzá.
A nullás költségvetésről szólva elmondta: az uniós források társfinanszírozásához szükséges kiadásokat bármi áron szükséges betervezni a költségvetésbe, a nullás költségvetés rovására is. Gazdaságpolitikai hiba lenne, ha nem használná ki az uniós források felhasználását a kormány – vélte. A társfinanszírozás évi mintegy 600 milliárd forintos tétel, tavaly – csúcsra járatva – 1000 milliárd forint körül volt – mondta. Ismertette: 2013-ben az uniós források felhasználása 0,9 százalékponttal, 2014-ben 1,3 százalékponttal, 2015-ben pedig 1,5 százalékponttal járult hozzá a mintegy 3 százalékos gazdasági növekedéshez.
Réz András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a 2015-ös év fordulata volt, hogy az államadósság többségének tulajdona 7 év után belföldi kézbe került. A tavalyi év végére a devizaadósság részaránya 31 százalékra csökkent, a 2011-ben ez 50 százalék volt – mondta.
A devizaadósság forintosításával 2016-végére 26-27 százalékra, 2017-re pedig 25 százalék alá csökkenhet ez az arány, ami a rendszerváltás utáni időszak legalacsonyabb értéke – ismertette.
Elmondta: idén várható, hogy Magyarországot befektetésre ajánlott kategóriába sorolják a nemzetközi hitelminősítők.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
80x1000_feher
80x1000_feher
640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×
Facebook

Köszöntünk a GazdasagPortal.hu portálon