Lezárult az uniós felügyeleti látogatás Magyarországon

Az Európai Unió fizetésimérleg-támogatási programjának novemberi lezárultát követő eljárás keretében az Európai Bizottság tisztviselői november végén felügyeleti látogatást tettek Magyarországon, hogy áttekintsék a friss gazdasági és pénzügyi fejleményeket, valamint szakpolitikai kezdeményezéseket.

Az Európai Bizottság kedden kiadott közleménye szerint a tisztviselők üdvözölték, hogy erős gazdasági fellendülés mutatkozik, és az utóbbi negyedévek az előző évhez képest mérve a 3 százalékot jóval meghaladó magyar növekedési adata az Európai Unióban a legkedvezőbbek közé tartozik.
Ez a magas növekedés azonban részben az uniós források gyorsuló lehívásának köszönhető, továbbá rövid távú élénkítő intézkedések, köztük például az Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja, a rezsicsökkentés és a közmunkaprogram is hozzájárult a növekedési dinamikához. A gazdaságélénkítő intézkedések hatásának várható mérséklődését tükrözi a bizottság következő évekre vonatkozó 2014 őszi előrejelzése, amely szerint csökkenni fog a növekedés üteme – áll a közleményben.
A közlemény szerint az uniós delegáció egyetértett a hazai hatóságokkal abban, hogy Magyarország jó úton halad az idei, a GDP 2,9 százalékának megfelelő hiánycél elérése felé. Ugyanakkor az államadósság még nem mutat stabilan csökkenő tendenciát, és ez felveti annak kockázatát, hogy az ország megsértheti a Stabilitási és Növekedési Paktum követelményeit.
A jelentés örvendetesnek tartja, hogy a kormány 2015-re a korábban tervezettnél alacsonyabb hiánycélt tűzött ki, ugyanakkor komoly aggályok merülnek fel a költségvetési tervezetben foglalt több bevételnövelő intézkedés megalapozottságával kapcsolatban.
A pénzügyi közvetítőrendszer normális működésének helyreállítása alapvető jelentőségű a növekedés fellendítése érdekében. Ehhez elengedhetetlen a bankok tőkefelhalmozási lehetőségeinek javítása, és erőfeszítések szükségesek a portfólió tisztítás terén is. A pénzügyi ágazatra nehezedő, folyamatosan emelkedő adó- és szabályozási terhek fényében a szakpolitikai korrekcióknak ki kell terjedniük e terhek mérséklésére is, hogy azok összhangba kerüljenek az európai átlaggal – írja a jelentés.
A bizottság tisztviselői nyugtázták a devizaalapú jelzáloghitelek elszámolására vonatkozó és azok kivezetését rendező törvénycsomagot, és kiemelték a konzultációra épülő döntések és az arányos teherviselés fontosságát a folyamat további szakaszaiban. E tekintetben az olyan intézkedéseket fokozatosan el lehetne törölni, melyek akadályozzák a tartósan nem teljesítő hitelek számának csökkentését, mint például az árverezésekre vonatkozó moratóriumot.
A bizottság munkatársai nyomatékosan kérték az MNB-től, hogy eszközkezelő társaságát teljes mértékben az uniós alapszerződésekkel összhangban alakítsa ki, és kiemelték: a jelentős állami tulajdonrész a bankszektorban azzal a kockázattal jár, hogy az államháztartást a jövőben pénzügyi kötelezettségeknek teszi ki.
Az uniós szakértők hangsúlyozták, hogy a jelenlegi ciklikus fellendülésben rejlő lehetőséget ki kell aknázni strukturális reformok megvalósítására, annak érdekében, hogy Magyarország továbbra is viszonylag alacsony növekedési potenciálja erősödjön. Felhívták a figyelmet egy stabil és a jelenleginél kiegyensúlyozottabb társaságiadó-rendszer megteremtésére. Sajnálatosnak tartották hogy az ágazati különadók súlya tovább nőtt a közelmúltban, és sürgették, hogy a szakpolitikai intézkedések legyenek kiszámíthatóbbak és versenyképesség-orientáltabbak, különös tekintettel a piacra lépés akadályainak csökkentésére a szolgáltató ágazatban.
Miközben a külső eladósodottság gyorsan csökken, a magyar állampapírpiacot kiegyensúlyozott kereslet és viszonylag alacsony hozamok jellemzik, így az államadósság gördülékenyen finanszírozható volt. Az EU fizetésimérleg-hitelének második, november elején visszafizetett 2 milliárd eurós részletével Magyarország a rendelkezésére bocsátott összeg több mint 70 százalékát visszafizette, és ezzel a hitelprogramot követő felügyeleti rendszer automatikus jogi kötelezettsége megszűnt.
A bizottság a tagállamokkal folytatott konzultációt követően a következő hetek során dönt a felügyeleti rendszer esetleges lezárásáról – áll a jelentésben.
Az akkori magyar kormány 2008-ban az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól összesen 20 milliárd euró keretösszegű hitelt vett fel. Az NGM korábban közölte, hogy Magyarország októberben kétmilliárd eurót törlesztett, és ezután az Európai Unió irányában fennálló tartozás már alig 1,5 milliárd euró, amelyet 2016-ban kell kifizetni.
A bizottság tisztviselői 2014. november 25–28. között hatodik és valószínűleg utolsó alkalommal tettek felügyeleti látogatást Magyarországon.(MTI)

Scroll To Top