ingyenes webstatisztika

Külföldi sajtó Magyarországról – Német lapok a menekültek elosztásával kapcsolatos uniós vitákról

A brüsszeli EU-csúccsal kapcsolatban több német lap is foglalkozott Magyarországgal pénteken.

A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Ahol Tusknak igaza van címmel közölte Reinhard Weser kommentárját, aki kiemelte, hogy baloldali és jobboldali kormányfők, így Robert Fico és Orbán Viktor is “kézzel-lábbal védekezik” a menekültek kvóták szerinti szétosztása ellen, és ebben minden másnál nagyobb egységben sorakozik fel mögöttük országuk lakossága.
Ezt az ellenállást “lehet rossznak érezni, de a demokrácia lényegéhez tartozik”, hogy a kormányok figyelembe veszik a közhangulatot, az pedig “aláásná az EU legitimitását”, ha nem vennék figyelembe – tette hozzá.

Mint írta, ezen “mitsem változtat, hogy a magyar kormány egy rasszista és antiszemita klisékre építő kampánnyal használja ki a menekültkérdést, amelyet jóindulattal is csak a +visszataszító+ jelzővel lehet körülírni”.
“Éppen ellenkezőleg: könnyen ki lehetne ütni Orbán kezéből ezt a fegyvert, ha tárgyilagosan tanácskoznának az európai menekültpolitikáról, kvóták nélkül” – emelte ki a FAZ szerzője.
http://www.faz.net/aktuell/politik/fluechtlinge-in-europa-wo-tusk-recht-hat-15341344.html
A Spiegel Online hírportál A beletörődés sem megoldás címmel közölte Peter Müller kommentárját, aki Donald Tusk állásfoglalásával kapcsolatban kiemelte, hogy az Európai Tanács elnökének “igaza van”, hiszen kétségtelen, hogy a kötelező kvóták ügye megosztja az EU-t, de “éppen azoknak szállít újabb érveket, akik továbbra is kivonják magukat a szolidaritás vállalása alól”. Tusk úgy “viselkedik, mint egy bíró, aki még egy tizenegyessel is megjutalmazza azt a csapatot, amely nem is akar igazán játszani”, bár “természetesen nem ez volt a szándéka”.
Hozzátette: “érdemes volna emlékeztetni Magyarországot és másokat arra, hogy a regionális támogatásként átutalt milliárdok mögött is a szolidaritás gondolata van”. Ennek a szolidaritásnak “a menekültválságban is érvényesülnie kell, méghozzá mindenki számára” – írta.
http://www.spiegel.de/politik/ausland/eu-gipfel-donald-tusk-geisselt-das-versagen-der-europaeischen-fluechtlingspolitik-a-1183298.html

(MTI)

 

640x40_feher
Scroll To Top