Külföldi sajtó Magyarországról – Le Monde

sajto1
Az európai közösség alapjait lerakó 1957-es Római Szerződés 60. évfordulója döntő fontosságúnak ígérkezik egy olyan időszakban, amikor két európai terv néz szembe egymással: a felvilágosodás geopolitikai modellje és az Orbán Viktor magyar kormányfő által képviselt autoriter és idegengyűlölő ellenprojekt – olvasható a Le Monde című francia napilap pénteki számában.

Sylvain Kahn földrajztudós és történész, a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének (Scienses Po) tanára szerint a magyar vezető – az Európai Unió „Darth Vadereként”, az európai „erő sötét oldalának vezetőjeként” – az „ellenfelvilágosodás” 1945 óta háttérbe szorítottnak hitt európai hagyományához fordul, amit ügyesen elméletbe is foglal, az „illiberális demokráciaként” ismert ellenmodellt kínálva.
Mint írja: az uniónak az illiberális modellben is van szerepe, de az egység ebben az esetben az etnikailag homogén európai nemzetállamok közötti szolidaritást kell szolgálja, amelyre veszélyt jelent „a multikulturalizmus, a migráció, a világkereskedelem, a szegények, a cigányok, a muszlimok, a zsidók, az individualizmus, a szabadságjogok és a kritikus gondolkodás”.
Kahn arról ír, hogy a demokraták és a kanti geopolitika értelmezése szerint „Európa földje” olyan tér, amelyet az európaiak részben megosztanak egymással, az „Orbán-féle területi alapú megosztás” viszont nem merít a kanti elvekből: nem törődik a közös humanista és demokratikus politikai normával a társadalmi tér megszervezésekor, sem a tisztességes és a jog által biztosított versennyel, ehelyett szegregált, oligopolisztikus, plutokratikus és nepotikus felfogást támogat.
A 21. század szuverenistái – akik között Orbán mellett megtalálni Robert Fico szlovák kormányfőt és a Kaczynski-Duda-Szydlo trióból álló lengyel vezetést is – számára a nemzeti függetlenséghez való kizárólagos ragaszkodás „változó geometriájú”: erre hivatkoznak, amikor a pluralizmus, a verseny, az ellenzék és a vita hiányát kell megvédeni, de akkor már nem emlegetik ezt az elvet, amikor a nemzeti terület az európai részeként védettséget élvez a világ veszélyes részével szemben és gazdaságilag fejlődik.(MTI)

Scroll To Top