ingyenes webstatisztika

Külföldi sajtó Magyarországról – A Die Welt a magyar mentalitásról

A Die Welt című német konzervatív lap hétfőn a csehországi elnökválasztás apropóján esszét közölt a csehországi és a magyarországi mentalitásról.

Thomas Schmid, a lap szerkesztőbizottságának tagja az Idegen Európa című írásában kifejtette: Európa nyugati felében nem törekednek eléggé a kelet-közép-európai térség részben traumák által formálódott gondolkodásmódjának megértésére. Hozzátette: Magyarországon “ha tetszik, ha nem, továbbra is biztosan ül a nyeregben egy kormány, amely nem csak a retorika szintjén rajzolja újra a nemzeti történelem körvonalait”, e törekvés sikere pedig annak is tulajdonítható, hogy Magyarország szerinte nem jutott túl a trianoni szerződés megrázkódtatásán.
Schmid szerint Budapesten és vidéken is “fojtottan izzik az örökös sértettség”, amely járhatóvá teszi a “nemzeti begubózódás” útját. A dicsőséges múlt felé fordulás és a “bőszen védekező” jellegű, kereszténységre támaszkodás nem tudja leplezni, hogy ezt a mentalitást valójában “a kudarcérzet és a bizonytalanság” alakítja, és a látszólag erős önérzet még mindig gyenge és sértett. Ez az egyik oka annak, hogy Magyarország olyan helyzetbe manőverezte magát az Európai Unióban, mintha önként vállalná a pária szerepet, és ebben a szerepben “nem is érzi rosszul magát”, mert “kiválasztottságként” tudja értelmezni – írta a Die Welt szerzője. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top