Közszolgálati dolgozók kedvezményes lakáshitelprogramjának kidolgozásáról döntött a kormány

A kormány támogatja a közszolgálati dolgozók kedvezményes lakáshoz jutását, ezért egységes lakáscélú kamattámogatott kölcsön konstrukciójának kidolgozásáról döntött – tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-t.

A pénteken megjelent kormányhatározat értelmében a közigazgatási, a katonai és a rendvédelmi életpályán a kabinet egy olyan kedvezményes otthonteremtési hitelkonstrukció kidolgozását támogatja, amely a kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati, hivatásos katonai jogviszonyokban foglalkoztatottak számára, a törlesztőrészletek megfizethetősége mellett, hosszú futamidejű kamattámogatást nyújt, valamint a kölcsön felvételéhez szükséges önrész biztosítását állami szerepvállalással segíti elő.
Akiknél ez nem nyújt megoldást, azok esetében megvizsgálják a fecskeházi rendszer országos, összehangolt fejlesztésének lehetőségeit, ami a szolgálati jogviszonyban dolgozók életkörülményeinek javulásához járul hozzá. A kormány felméri a közszolgálati dolgozók számára nyújtott, egyéb jóléti szolgáltatások megteremtésének feltételeit is – áll a közleményben.
Az életpályák átjárhatóságának érdekében olyan szabályozást alakítanak ki, amely biztosítja, hogy az egyes hivatásrendek tagjainak továbbfoglalkoztathatósága pályájuk befejeztével – akár átképzéssel is – más szolgálati jogviszonyban is garantált legyen.
A tárca utalt arra: 2011-ben indította el a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programot, amely a közigazgatás működésének javítása érdekében az egyik legfontosabb beavatkozási pontként a közszolgálatban dolgozók elhivatottságának, teljesítményének, motivációjának a javítását jelölte meg.
Jelenleg is zajlik a KIM, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium munkaköreinek értékelése és feldolgozása, amelynek alapján a közigazgatási tárca még az idén javaslatot tesz az egységes, munkakör alapú rendszerre való fokozatos áttéréshez szükséges intézkedések bevezetésére.(MTI)

Scroll To Top