Közjegyzői kamara: az örökös csak a ráhagyott vagyonnal felel az örökhagyó tartozásaiért

Az örökös csak a megörökölt vagyonnal felel az örökhagyó tartozásaiért – mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök elmondta, az is elképzelhető, hogy az örökölt adósság nagyobb, mint az örökölt vagyon, de a szabályok értelmében ebben az esetben is csak a ráhagyott vagyon mértékéig felel az adósságért az örökös.
Így az nem fordulhat elő, hogy valaki csak adósságot örököl – fűzte hozzá.

Elmondta azt is, a végrendeletben az örökül hagyó szinte szabad kezet kap, de a köteles rész miatt a leszármazottak, a házastárs és a szülők akkor is jogosultak az örökség egy részére, ha valamiért rájuk nem gondoltak a dokumentumban. A köteles rész az örökség egyharmada – tette hozzá.
Fontos tudni azt is, hogy az élettársak nem örökölnek egymás után, bármennyi időt is töltöttek együtt, csak abban az esetben, ha ezt a végrendeletben rögzítik – mondta.(MTI)

Scroll To Top