Koronavírus – Országos tisztifőorvos: több napja jelentősen csökken a fertőződések száma

Már több napja jelentősen csökken a fertőződések száma – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: az elmúlt 24 órában 39 új esetet regisztráltak, tízzel nőtt a halálos áldozatok száma, a 3150 igazolt esetből 1966 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, akiknek mintegy felét kórházban kezelik. Jelentősen – 801-re – emelkedett a gyógyultak száma – tette hozzá.
Az országos tisztifőorvos értékelése szerint ez bizakodásra ad okot, az előzetes modellszámítások és járványügyi becslések beigazolódni látszanak. „Úgy tűnik, hogy elindult a megbetegedések és fertőződések számának csökkenése” – mondta.
Müller Cecília szólt arról is, hogy a vidéki strandok és fürdőhelyek szabadtéri részei megnyithattak. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hatósági engedély és helyszíni szemle birtokában lehet a strandokat és a természetes fürdőhelyeket újranyitni.
Hangsúlyozta: ezeken a helyeken is be kell tartani a személyi távolságot, a medencéknél ez egy emberre négy négyzetméter vízfelületet jelent. A meghatározott számú fürdővendég beengedéséről az üzemeltetőnek kell gondoskodnia – emelte ki.
Müller Cecília kitért arra is, hogy a zuhanyozókat, öltözőket és egyéb kiszolgáló helyiségeket akkor is lehet használni, ha a strandhoz tartozó épületben vannak, de ezeket gyakrabban, óránként, a beléptetéshez használt karórát pedig minden használat után fertőtleníteni kell.
Kiemelte: aki beteg vagy valamilyen bőrbajban szenved, az ne menjen strandra, és a medencehasználat előtti és utáni zuhanyozás is mindenképpen szükséges.

A medencét használat előtt mindenképpen mechanikai tisztásnak kell alávetni, a fertőtlenítéshez használt szernek 50 milligramm/liter klór töménységűnek kell lennie – közölte. Jelezte, a vírus a természetben sérülékeny, hamar elpusztul, így a medencevízbe nem kell a szokásosnál több klór.
Egyelőre a vízforgató rendszerű medencék használata megengedett, az úgynevezett „töltő-ürítős” és a gyógyvizes medencéké, valamint az „aeroszolképződéssel járó élményelemeké” nem.
Müller Cecília kiemelte, a zárt fürdők vagy fedett helyen üzemelő medencék nem használhatók, és szintén nem lehet igénybe venni a belső terekben található szaunát, gőz- és pezsgőfürdőket, csúszdákat sem.
A vidéki konditermek használatára is hasonló szabályok vonatkoznak – mondta kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos -, el kell kerülni a zsúfoltságot, a sportszereket rendszeresen – minden használat után – fertőtleníteni kell, és ugyanígy kell eljárni a közös használatú helyiségekben, öltözőkben, zuhanyozókban.
Kérdésre reagálva Müller Cecília elmondta azt is, hogy két gyereket ápolnak kórházban koronavírus-fertőzéssel, állapotuk kielégítő.(MTI)

Scroll To Top