ingyenes webstatisztika

Koronavírus – Operatív törzs: feloldották az Egyesült Királyságból érkező légi járművek leszállási tilalmát

Szerdától feloldották a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló polgári légi járművek leszállási tilalmát Magyarországon – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes tájékoztatása szerint a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet értelmében Magyarország nemzetközi légi kikötői szerdától ismét fogadhatnak az Egyesült Királyságból induló személyforgalmi – egyaránt menetrend szerinti és nem menetrend szerinti – polgári légi járműveket.
Hangsúlyozta: a leszállási tilalom a beutazási korlátozásokat nem érintette, így az Egyesült Királyság területéről Magyarországra személyforgalomban érkező magyarok a jogszabály által előírt karanténkötelezettség alapján, a járványügyi hatóság egyedi közigazgatási döntése nélkül is automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek.
Ismertette: kedden a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 215 emberrel szemben intézkedtek, közülük 190-nel szemben azért, mert a tízezer lakosnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 42-őt figyelmeztettek, 57-en helyszíni bírságot kaptak, 91 embert pedig feljelentettek a rendőrök.
Tömegközlekedési eszközökön, azok várakozóhelyein a szabálytalan maszkviselés miatt kedden öt esetben intézkedtek. Üzletekben és bevásárlóközpontok területén 20 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.

A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 17 939 intézkedés történt a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
Az üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 685 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 189 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 496 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
Kiss Róbert tájékoztatása szerint kedden 366 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt, további öt ember a kutyasétáltatás szabályait nem tartotta be, nyolc emberrel szemben pedig azért léptek fel, mert a tiltás ellenére a közterületen gyülekezett vagy csoportosult. A kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, amelyet november 11-én a kijárási tilalom váltott fel; november 4-étől a rendőröknek 21 863 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
Kedden a Magyarország területén átutazás szabályainak megsértése miatt 55-ször intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 9214 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértése miatt.
Kiss Róbert elmondta azt is, hogy hétfőn 2590 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 20 657-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 2465-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 9765 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban lévőknél kedden.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top