ingyenes webstatisztika

Koronavírus – Olaszországban ezentúl naponta egyszer közlik hivatalosan a betegek számát

Olaszországban ezentúl naponta egyszer közlik hivatalosan a koronavírusos betegek számát, hogy elkerüljék a pánikhangulat kialakulását – jelentette be Sandra Zampa egészségügyi államtitkár pénteken.

A betegek és halottak hivatalos adatait a polgári védelmi hatóság római központjában közlik minden nap 18 óra körül.
A koronavírus-fertőzés terjedésének hetedik napján az olasz egészségügyi hatóságok kommunikációs stratégiát váltottak. Eddig naponta kétszer – délelőtt és délután is – közöltek számokat, és ezzel egy időben a tartományok, városok is folyamatosan jelentették a fertőzöttek, halottak frissített számát.
A “számverseny” csak a pánikot gerjesztette – nyilatkozta Angelo Borreli a polgári védelem vezetője.
Ezen túl különbséget tesznek a kórházban kezelt fertőzöttek és azok között, akik enyhe tünetekkel otthonukban töltik a vesztegzár időszakát, illetve közlik a gyógyultak számát is.
A kormány szerint a sajtó pánikhangulatot teremtett. Az olasz sajtó viszont emlékeztetett, hogy Giuseppe Conte kormányfő a fertőzöttek számának hirtelen megugrásakor olyan válságülést tartott, amely az amerikai elnökök rendkívüli háborús vagy nemzetbiztonsági helyzetben összehívott tanácskozásait idézte. Azóta Conte nem nyilatkozik az egészségügyi helyzetről, arról már kizárólag a polgári védelem vagy az egészségügyi tárca ad információkat.

Lombardia jóléti tanácsosa, Giulio Gallera bejelentette, hogy hétfőtől a tervek szerint ismét látogatható lesz az eddig lezárt milánói dóm, misét azonban továbbra sem mutatnak be.
Az észak-olaszországi térségekben az oktatás újraindítását is mérlegelik. Erről péntek estig kell dönteni. Gallera hozzátette, hogy a vesztegzár alatti térségben is enyhíthetik az óvintézkedéseket, ha a hét végére a fertőzöttek száma visszaesik.
Olaszországban gazdasági zuhanástól tartanak az idegenforgalomban éppúgy, mint az exportban. Az egész országban több mint hétezer koncertet, kulturális eseményt mondtak le, és elhalasztották több mozifilm premierjét.
Az Alitalia légitársaság mintegy négyezer dolgozójának csökkentette munkaidejét a foglaláslemondások miatt. Más külföldi légitársaságok viszont észak-olaszországi járataikat függesztették fel vagy csökkentették az utasok számának jelentős visszaesésére hivatkozva.
A lombardiai vesztegzár körzetében dolgozó orvosok szerint a kórházak megteltek, több egészségügyi dolgozó is fertőzött, és még mindig nem érkezett elég szájmaszk. Problémát okoz a vesztegzár körzeteiben a hulladékszállítás leállítása is.
A kormány rendkívüli támogatáscsomagon dolgozik a vírustól gazdaságilag is sújtott térségek segítésére.
Olaszországban az utolsó adatok szerint több mint 650 a fertőzöttek száma, de kevesebb mint felük szorul kórházi kezelésre. Tizenheten haltak meg; mindannnyian idős, beteg emberek voltak. Negyvenötre teszik a gyógyultak számát.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top