ingyenes webstatisztika

Koronavírus – A nagy-britanniai járványhelyzet további jelentős javulását mutatják az új számok

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a pénteken közzétett új mérőszámok. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter elmondta, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások száma a lendületes oltási kampánynak köszönhetően minden eddiginél gyorsabb ütemben csökken.

A brit statisztikai hivatal (ONS) közölte, hogy széleskörű lakossági próbaszűrésekre alapuló becslése szerint Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – jelenleg 248 100 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma.
Ez azt jelenti, hogy Angliában minden 220 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 0,45 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus.
Az ONS számítási módszertana a múlt héten 373 700, két hete 481 300 angliai fertőzöttet valószínűsített. Az egy héttel ezelőtti vizsgálat alapján abban az időszakban az angol lakosság 0,69 százaléka, a két héttel ezelőtti felmérés szerint 0,88 százaléka volt koronavírus-fertőzött, vagyis két hét alatt hozzávetőleg a felére csökkent a lakosságarányos aktív fertőzöttségi ráta Angliában.
A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb, ugyancsak pénteken ismertetett számításai szerint az R reprodukciós ráta az Egyesült Királyság egészének átlagban 0,7 és 0,9 között van.
Az alsó becslési szint minimálisan emelkedett, mert a múlt héten még 0,6 volt, de a becslési sáv mindkét szélsőértéke továbbra is a kritikus 1-es szint alatt jár.

Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 7-9 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis a járvány terjedési üteme e mérőszám szerint is lassul.
A testület számítási módszertana szerint a 0,7-0,9 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma minden egyes nap 3 és 5 százalék közötti ütemben csökken országos átlagban az előző 24 órához képest.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Downing Streeten tartott péntek esti sajtóértekezletén elmondta: az Egyesült Királyságban jelenleg naponta átlagosan 6685 új koronavírus-fertőződést azonosítanak szűrővizsgálatokkal, és ez szeptember vége óta a legalacsonyabb napi fertőzési szám.
Hancock elmondta azt is, hogy a hetente bekövetkező új koronavírus-fertőzések száma százezer lakosonként mindössze 84.
Hozzátette: a legfrissebb adatok szerint jelenleg naponta átlagosan 900 pácienst kell kórházba szállítani Covid-19 betegséggel; ez október óta a legalacsonyabb napi szám.
Az elmúlt egy hétben 29 százalékkal csökkent a kórházakba újonnan felvett Covid-19-betegek száma, és ez az eddigi leggyorsabb csökkenési ütem a nagy-britanniai koronavírus-járvány kezdete óta – hangsúlyozta a brit egészségügyi miniszter.
Kiemelte, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások száma különösen meredeken csökken: jelenleg naponta átlagosan 248 halálesetről érkezik jelentés, és ez is október óta a legalacsonyabb napi halálozási adat.
A halálozások száma mindemellett gyorsuló ütemben csökken: az elmúlt egy hétben 41 százalékkal kevesebben haltak meg a Covid-19 betegségben, mint egy héttel korábban, és ez is minden korábbinál gyorsabb ütemű csökkenés – mondta a miniszter.
Matt Hancock kijelentette, hogy ezekben a folyamatokban most már egyértelműen az oltások hatása látszik.
Elmondta: az Egyesült Királyságban eddig 21,3 millióan kapták meg a koronavírus elleni oltást, vagyis a teljes felnőtt lakosság 40 százalékát már beoltották.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top