Koreai-félsziget – A Fehér Ház tanácsadója nem tart azonnali katonai konfrontációtól Észak-Koreával

Nem fenyeget azonnali katonai konfrontáció az Egyesült Államok és Észak-Korea között – nyugtatta meg vasárnap az ABC televízió nézőit vasárnap a Fehér Ház egyik vezető stratégiai tanácsadója.

A kérdésre, hogy kiválthat-e amerikai katonai válaszlépést egy újabb észak-koreai rakétakísérlet, Dan Pfeiffer, a Fehér Ház vezető tanácsadója kijelentette: „Láttuk azokat a jelentéseket, amelyek szerint az észak-koreaiak rakétákat mozgatnak és nem lennénk meglepve, ha kísérletet hajtanának végre. Korábban is csináltak ilyet. Ez egy olyan dolog, amilyen már sok-sok évvel azelőtt is folyt Észak-Koreában, hogy Barack Obama elnök hatalomra került.”
Pfeiffer „abszolút nyugtalanítónak” nevezte az észak-koreai retorikai kiéleződését, de hangsúlyozta, hogy ez sem példátlan magatartásforma a rezsim részéről. Ugyanakkor sürgette, hogy Phenjan hagyjon fel „provokatív tetteivel és háborús retorikájával”, teljesítse nemzetközi kötelezettségeit, és hozza magát olyan helyzetbe, amelyben teljesíteni tudja kinyilatkoztatott célját, a gazdasági növekedést.
John McCain republikánus szenátor, a szövetségi felsőház katonai bizottságának tagja vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva hibáztatta Kínát, amiért az ázsiai nagyhatalom nem vetette be befolyását az észak-koreai retorika lecsitítása érdekében, annak ellenére sem, hogy a válság eszkalációja akár (fegyveres) konfliktus véletlenszerű kirobbanásához is elvezethet.
McCain szerint Peking „kudarcot vallott” abban, hogy elejét vegye egy lehetséges katasztrófahelyzetnek, pedig nyomást gyakorolhatott volna az észak-koreai gazdaságra.
„A probléma kulcsa Kína kezében van. Kína elvághatná a gazdaságukat, ha akarná. A kínai magatartás nagyon kiábrándító” – nyilatkozott a befolyásos ellenzéki szenátor, aki azt hangoztatta, hogy a konfliktus kitörése esetén Dél-Korea és az Egyesült Államok felülkerekedne.
„Tény azonban, hogy Észak-Korea lángba boríthatná Szöult, az pedig nyilvánvalóan hatalmas katasztrófa lenne” – mondta McCain.
„A kínaiaknak sok kártya a van kezében. Ők a természetüknél fogva óvatosak. De ebben az esetben a végletekig elmentek” – jelentette ki McCainnel egyetértésben, ugyancsak a CBS-nek nyilatkozva Chuck Schumer demokrata szenátor, aki gyakran bírálja Pekinget az árfolyam-politikája miatt.
John Huntsman, az Egyesült Államok volt pekingi nagykövete, korábbi republikánus elnökjelölt-aspiráns vasárnap a CNN-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök példátlan kijelentést tett, amikor arra figyelmeztetett: egyetlen ország számára sem megengedhető, hogy „a régiót, sőt az egész világot káoszba taszítsa önző nyereségvágyból”.
Huntsman szerint a beszéd valószínűleg arra utalhat, hogy a kínai vezetők Észak-Korea miatti csalódottsága elérhette a forrpontot.
„Mindenkinél jobban Kínát hibáztatom” – jelentette ki vasárnap az NBC televíziónak Lindsey Graham republikánus szenátor, aki ugyancsak a katonai bizottság tagja.
„(A kínaiak) félnek az újraegyesítéstől. Nem akarnak egy demokratikus Koreát Kína mellett, ezért egy őrült rezsimet támogatnak. Márpedig ők erősebben határozzák meg Észak-Korea sorsát, mint bárki más ezen a bolygón” – jelentette ki az amerikai szenátor. (MTI)

Scroll To Top