Kik a legsikeresebb vállalkozó celebek 2015-ben?

Életüket a legnagyobb pompában és csillogásban élik, valamint igen jól meg is vannak fizetve. Azonban úgy tűnik, hogy néhány amerikai híresség azt is elmondhatja magáról, hogy igazán sikeres startup-vállalkozást vezet. Az amerikai Inc.com weblap összeállította azon celebek listáját, akik vállalkozás terén a legsikeresebbek voltak a 2015-ös évben.

A 2015-ös év a legsikeresebb Zooey Deschanel számára volt, hisz míg más hírességek csupán ekkor építgették vállalkozásukat, a színésznő már a milliós bevételeket számolhatta. Deschanel igen elégedett lehet, hisz “HelloGiggles” lifestyle weboldaláért a hírek alapján a Time Inc. mintegy 30 millió amerikai dollárt tett le az asztalra.

jesica_albaJessica Alba a legismertebb olyan hollywoodi sztár, aki egy vállalkozás büszke tulajdonosának vallhatja magát. A “The Honest Company”, amely természetes alapú kozmetikai- és babaápolási termékeket árul, 2015-ben mintegy 250000 dolláros forgalommal büszkélkedhetett.

Ennél jóval nagyobb forgalmat a brazil szupermodell Gisele Bündchen tud bemutatni, aki ruházati márkáival és kollekcióival – a különböző nagy divatcégek árusításában – évi szinten mintegy 1 milliárd dolláros forgalomra tesz szert. Emellett a szupermodell még 2010-ben megalapította a “Sejaa Beauty Products” kozmetikai céget is, ahonnan szintén jelentős bevételei származnak.

sofia_vergaraA Forbes magazin szerint Sofia Vergara 2015 legjobban fizetett televíziós sorozatszínésze – mintegy 28,5 millió dollár bevétellel. Emellett a színésznő még 1994-ben megalapította “Latin World Entertainment” nevű cégét, melynek tevékenységi köre a fiatal tehetségek felkarolása és menedzselése. A tehetségkutató cég ma már olyan jól kifejlődött, hogy ez adja és menedzseli a spanyolajkú televíziós- és filmszínészek jelentős részét.

Néhány hollywoodi hírességnek sikerült az, hogy vállalkozása számára igen komoly pénzösszegeket szerezzen befektetőktől. Így van ez Gwyneth Paltrow esetében is, aki “Goop” nevű online shopját mintegy 10 millió dolláros tőkével tudta megtámogatni még ez év augusztusában.

Nagyságrendileg ugyanilyen befektetési összeget sikerült szereznie Reese Witherspoon-nak is, aki a pénzt “Draper James” nevő ruházati vállalatába irányította.

Gazdasági elemzők szerint a “Foodstirs” Los Angeles top 25 startup-cége közé tartozik. Sarah Michelle Gellar színésznő, tulajdonostársaival együtt olyan étel-vonalat hozott létre, amely egészséges és garantáltan GMO- valamint gluténmentes összetevőket alkalmaz.

A 2015-ös év jól alakult Derek Jeter nemrégiben visszavonult amerikai baseball-játékos számára is. Olyan emberként, aki számára mindig igen fontos, hogy tevékeny legyen, megalapította a “The Players Tribune” nevű weboldalt. Ezen az oldalon a játékosok mondhatják el véleményüket bármiről, anélkül hogy esetlegesen a média cenzúrázná azt. Ebben a weboldalban a befeketetők is igen nagy fantáziát láttak, hisz működését mintegy 15 millió dollárral finanszírozták az idén.

A finanszírozást nem más adta, mint az amerikai NBA-csillag Kobe Bryant befektetési cége. Legújabb hírek szerint a szupersztár az idény végén visszavonul és ténykedését a weblap körül olyannyira komolyan gondolja, hogy nem csupán pénzzel támogatta azt, hanem immár részese a szűkebb körű üzemeltető csapatnak is.

Bryant talán segíteni tudna a szupermodell Tyra Banks-nek is, aki nemrégiben alapította meg “Tyra Beauty” nevű cégét, amely kozmetikai termékeket árul. A szupermodell cége olyan mértékben kezdett el fejlődni, hogy a továbblépéshez mindenképpen jelentős befektetési összegekre van szüksége – amint azt a modell még októberben a Wall Street Journal gazdasági lapnak kijelentette.

Forrás: http://hu.sofortgmbh.eu/

Scroll To Top