ingyenes webstatisztika

Kihirdették a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram idei nyerteseit

Ekler Luca paravilágbajnok atléta, Kiss Péter Pál paravilágbajnok kajakos, valamint Varjasné Kovács Edit úszóedző egyenként egymillió forintos ösztöndíjjal készülhet a 2020-as paralimpiára a 13 éve indult K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram idei ösztöndíjasaként.

A csütörtöki ünnepélyes díjátadón Horváth Magyary Nóra, a K&H csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója elmondta: a bank évek óta sokat tesz azért, hogy a társadalom tagjai teljes életet élhessenek. Éppen ezért támogatják többek között a sportélet különböző területeit, az él-, szabadidő-, para- és az e-sportot is, sok esetben a versenyek névadójaként.
Árva András, a szervezet lakossági marketing szegmens főosztályvezetője emlékeztetett arra, hogy 13 esztendeje támogatják a parasportot, valamint a K&H a hivatalos pénzintézete a Magyar Paralimpiai Bizottságnak (MPB) is.
“Nagy öröm, hogy évről-évre többet költenek ügyfeleink, így az idén növelni tudtuk az ösztöndíj összegét” – fogalmazott. A K&H Visa Classic dombornyomott betéti kártyával történő vásárlások minden 1000 forintja után a K&H csoport saját forrásából 1 forintot különít el a sportolók és segítőik részére. A programnak köszönhetően az idei nyertesekkel együtt már 23 sportoló és 5 segítő kapott összesen 23 millió forintnyi ösztöndíjat.

Szabó László, az MPB elnöke kiemelte: a bizottság sok szervezettel működik együtt, ám a pénzintézettel fennálló hosszú kapcsolat más, mivel a bank piaci szereplő.
“Úgy érzem, a jövő évi paralimpia magyar eredményeire mindenki büszke lesz majd, így a bank is, amely részese versenyzőink életének, szereplésének. Minden idők legnagyobb csapatával minden idők legjobb eredményét akarjuk elérni Tokióban” – fejtette ki Szabó László.

A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram 2019-es nyertesei:
felnőtt kategória:
Ekler Luca paravilágbajnok atléta
reménység kategória:
Kiss Péter Pál paravilágbajnok kajakos
segítő kategória:
Varjasné Kovács Edit úszóedző
(MTI)

640x40_feher 640x40_feher
Scroll To Top