ingyenes webstatisztika

Kicsit több babakonzerv, de ruci, ketyere, hokedli: az már nem

Novemberben 5-6%-kal nőtt az élelmiszeres vásárlás. Mennyiségben. Ez egy kis spájzolást azért sejtet. Így a mínuszos októbert erősebb november követte a boltban. De iparcikk féleségekből sokkal kevesebbet vásároltunk, 200  milliárddal kevesebb fogyott belőlük a hagyományos boltban év eleje óta. Ennek egy részét persze a weben pótolták a vásárlók.

A március végi nagy spájzolási rohamokat nem számítva az 5-6%-os növekedés az élelmiszeres vásárlásban erősnek számít, márpedig a heti monitoros statisztika novemberről (november 1-20 között) ennyit jelez (igaz, az úgynevezett nem szakosodott vegyes kiskereskedelem kasszaadatait ragadja ki, de hát ennek zöme élelmiszerbolt).

Spájzoltunk is egy keveset, de az a gyógyszer más egy kicsit

A napicikkes vásárlás növekedése némi laborhatást is sejtet, ki tudja mi lesz alapon, hiszen sógoréknál bezárták a boltok egy részét, vagy el is fogyhatott a márciusban vett babkonzerv, vagy előbbre is hozhatták a háziasszonyok az ünnepi bevásárlás egy részét.

De bizony a járványhelyzet miatt spájzolhattak is egy keveset. Az tudják, hogy sokat nem érdemes, de a kevés nem árthat.

Szokás szerint nagy, most közel 30%-os megugrást jelez a heti monitoros statisztika a gyógyszer kiskereskedelemben. Szeptember óta jeleznek a heti mutatók kétszámjegyű növekedési ütemeket, ugyanakkor a havi statisztika a gyógyszer, gyógyászati termékek körében szeptemberben 8%-os, októberben 2%-os emelkedést jelez. Bizonyára némi módszertani segédlet hiányzik a statisztikából. Némileg hasonló a kép a korábbi híradástechnikai adatok körében is.

Ruci, ketyere, hokedli: azt már nem

Iparcikkféleségekből kevesebbet vásároltunk a járványos időszakban.

Áprilisban, május elején, első felében ezeknek a boltoknak a többségét nem látogathatta a vásárló. De hát az őszi hónapokban sem kapta össze magát a vásárló, hogy ezekbe a boltokba siessen elkölteni a pénzét.

A legnagyobb vesztes a ruhás boltok és a turkálók világa. A számítástechnikai cikkek piacán fékezte a csúszást a home office és a digitális tanrend:

  április szeptember október január-október
ruházat -90% -21% -11% -23%
bútor, műszaki -24% -19% -21% -8%
könyv, újság, papíráru -66% -25% -27% -25%
számítástechnika, egyéb -33% -4% -6% -2%
használt cikk -80% -21% -17% -25%
KSH, volumen változás előző év azonos időszakához képest

Az iparcikkes piac 200 milliárd forintot bukott az előző évihez képest, ennek nagyobb része a ruházati boltokra esett. A számítástechnikai piacon a 2%-os mennyiségi csúszást (lefelé) bevételben ellensúlyozta némi áremelkedés, a kasszaadatok alapján már nincsenek mínuszban:

  2019 2020 2020/2019
ruházat 588 452 -136
bútor, műszaki 864 817 -47
könyv, újság, papíráru 78 60 -18
számítástechnika, egyéb 552 557 +5
használt cikk 37 29 -8
KSH, érték: milliárd forint, folyó áron

És akkor a webre kászlódtunk: részben igen

A webáruházak növekedése megközelítette a 40%-ot. Nyilván az iparcikkes vásárlások egy része a webáruházakba sodródott a járványos időszakban, de nem az egész.

A január-októberi időszakban a webáruházak összbevétele 829 milliárd forint volt, ami 246 milliárd forinttal több az előző évinél. De a webkereskedelemnek része az élelmiszerek, különféle más napicikkek, drogériai termékek, vagy az előbbiekbe nem sorolt más iparcikkek értékesítése is, ahol úgyszintén volt megugrás a netes vásárlásokban. Így csak annyi következtetés adódhat, hogy a hagyományos boltok piacának egy része átköltözött a webre.

A heti monitoros statisztika pedig a következő:

(blokkk.com, 2020. december 4.)

640x40_feher
Scroll To Top