ingyenes webstatisztika

Kereskedelmi háborúból devizaháború

Az amerikai kereskedelmi korlátozásokra Kína devizája gyengítésével reagál, az euró pedig a táguló kamatolló és az olaszok problémái miatt gyengült a dollárral szemben. A dollár erősödésének Trump szavai ugyan átmenetileg véget vetettek, hiába próbálja azonban az amerikai elnök kritikájával befolyásolni a Fed kamatpolitikáját, illetve megállítani a dollár erősödését, úgy tűnik, egyik sem ér célba. A dollár bő egy éves csúcson az euróval szemben, a szeptemberi kamatemelés pedig szinte borítékolható. A befektetők mindebből leginkább devizabefektetésekkel profitálhatnak a tartósan gyenge forint miatt – tanácsolja a K&H Alapkezelő.

 

Az amerikai kereskedelmi korlátozásokra Kína devizájának gyengítésével reagált,  újra helyzetbe hozva ezzel az USA-ba irányuló exportot, miközben az euró az egyre távolabbra tolódó kamatemelések miatt gyengült a dollárral szemben. Mindezt Trump sem nézhette tétlenül, így a Fed kamatemelési sorozatának kritizálásával próbálta megállítani – immár nem először – az amerikai dollár erősödését. „A dollár erősödését átmenetileg ugyan megállították Trump szavai, amellyel az új jegybank elnököt kritizálta a korábbiakhoz képest szigorúbb monetáris politika miatt, azonban a dollár továbbra is bő egy éves csúcsa közelében ingadozik az euróval szemben” – tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portólió-menedzsere.

 

Amerika is követi a török példát?

A nem túl rózsás helyzetben lévő Törökország példája jól mutatja, mennyire nehéz helyzetbe hozhatja a gazdaságot a jegybanki függetlenség figyelmen kívül hagyása. Ott az elnök vejének jegybank elnökké kinevezésével sikerült ugyan elérni, hogy ne emeljenek kamatot, így azonban nem tudták megvédeni a török líra drasztikus gyengülését. „Habár Donald Trump esetében is jól látható, hogy nem örül a dollárt erősítő Fed kamatemeléseknek, és – ha csak szóban is – de kritikájával próbál hatást gyakorolni a jegybank munkájára, az amerikai jegybank függetlensége azonban jóval szilárdabb alapokon nyugszik. Így nem várható, hogy az elemzők által egyöntetűen várt, a piac által már be is árazott szeptemberi kamatemelés meghiúsuljon, és a decemberi kamatemelés esélyei sem csökkentek” – hangsúlyozta ki Kovács Mátyás.

 

Hogyan profitálhatnak ebből a befektetők?

„Az euró/dollár viszonylatában jelen pillanatban nehéz lenne bármit is jósolni, a forint esetében azonban az MNB laza politikája miatt – aminek folytatódására legutóbb a keddi kamatdöntést követően utaltak a jegybankárok – további fokozatos leértékelődésre számítunk. Mindez a befektetők számára azt jelenti, hogy a gyenge forint miatt érdemes devizabefektetésekben is gondolkodni” – tanácsolja a befektetési szakember.

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2,1 billió forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.

 

 

K&H Bank

  1. I. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 259 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2981 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 15,1 milliárd forint

 

K&H Biztosító

  1. I. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS, nem auditált): 12 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS, nem auditált): 170 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS , nem auditált): 1,4 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS, nem auditált): 1,0 milliárd forint

 

K&H Alapkezelő

  1. I. negyedévének végén:

teljes kezelt vagyon: 974 milliárd forint

K&H alapokban kezelt vagyon: 802 milliárd forint

intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 172 milliárd forint

 

640x40_feher
Scroll To Top