ingyenes webstatisztika

Karácsonyi ajándék: ha hordod a maszkocskát

És koccintani egy órával előbb kell majd. A pénztárcánk a gazdaság teljesítménye után bandukol. Persze, a családtámogatás, ha célba talál, dobhat rajta egyet. A családi költekezés, a boltok buktája eddig kisebb volt a GDP pottyanásánál, 3-4%-ot eshet 2020-ban. Maszkocskában persze. 

Persze, aki elveszíti az állását és bukja a jövedelmét, az másként számol. Nem véletlen, hogy a kormányfő arra figyelmeztetett, hogy a járvány felfelé ívelő ágában vagyunk, lefelé majd év végén, vagy jövő év elején hajolhat a járványgörbe, és a közmunkások pénzének emelését be is jelentette. Matolcsy jegybankelnök pedig egyebek mellett megugró munkanélküliséggel is számol.

Black Friday, kis karácsony, nagy karácsony: a maszkocskától függ

Egyértelmű, hogy a második járványos hullámban óvatosak a családok a költekezésben. Az élelmiszervásárlásban hozzák a kötelezőt, némileg többet is pakolnak a kosárba, bár igyekeznek kevesebb alkalommal menni a boltba. Tisztálkodószerekből, tisztítószerekből megint sokkal több fogy, de az iparcikkes boltokat azért el is kerülgetik a vásárlók.

A vendéglátás, utazás, autóvásárlás, a fogyasztási kiadások más szigetei lejjebb csúsztak, húzzák lefelé a mérleget.

A járványügyi szakemberek sokszor elmondták már, hogy a maszkviselettől függ, szükségesek lehetnek-e újabb szigorítások. A kormány pedig úgy kerülgeti a gazdaságot is fékező korlátozásokat, mint vírusfélő vásárló a boltokat: csak ha nagyon kell. De hát egyes szomszédos országokban már nagyobbat is szigorítanának, Magyarország egyes régiói pedig többek szemében egyre vörösebbek. Így azért övezi némi bizonytalanság, milyen további járványellenes intézkedések léphetnek be. És ezek megrázhatják a pénztárcáját is a családoknak, nem is kicsit.

A húsvéti nagy roham is visszafogott volt a kijárási korlátozás időszakában, így számolni lehet azzal, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás pusztán a vásárlók óvatossága miatt eleve mérsékeltebb lesz a korábbiaknál. Az év végi ünnepi vásárlásokat megelőző novemberi black friday sem fog előreláthatóan akkorát durranni, mint korábban, a háziasszonyok ott is rövidebb bevásárlólistákat pötyögnek majd össze (áprilisban az dobta meg a kétszeresére a webáruházakat, hogy az iparcikkes boltok zárva voltak).

Marad annyi, hogy hordjuk-e a maszkocskát legalább szilveszterig, ami az éttermekben egyenlőre csak 23 óráig tarthat. Egy órával előbb kell koccintani.

És akkor most mi lesz a pénztárcánkkal

A családok költekezése attól függ döntő részben, mennyi pénz lapul a hó végi borítékban, másik oldalról a gazdaság teljesítményétől, hiszen ez határozza meg a bérfizetési lehetőségeket. Nos, az elmúlt évek 10% körüli keresetnövekedése le fog ülni egy jóval kisebb székre, emellett növekedni fog a kisebb jövedelműek köre, például a juttatások faragása, vagy éppen a részmunkaidővel menthető dolgozók átsorolása miatt. És a közmunkások tábora erősödni fog. A nyugdíjasok megkapják a nyugdíjukat, csak éppen az árcédulákat fogják sűrűbben mustrálni.

De hát a családi költségvetést más is tolhatja felfelé, vagy ráncigálhatja lefelé.

Gyógyír a bajban, hogy a családtámogatások a kormányzati szándékok alapján még erősödni is fognak. Igaz, például egy lakáshitelhez jövedelemigazolás is kell. De másik oldalról a hiteltörlesztési moratórium, ami hosszabb is lesz a legrászorultabbaknál, jócskán felfelé húzza a támogatások mérlegét. Aki korábban belenyúlt a hiteles kosárba, de most elvesztette a jövedelmét, vagy annak egy részét a járvány miatt, annak legalább a behajtás rémével nem kell számolnia. Úgy tűnik számunkra, ez a legerősebb mentőkötél a családok számára, amit nem csak a puszta számokkal kell mérni, hanem a családi költségvetés legborúsabb rémálma elöli menekvés lehetőségeként is.

A boltos világ buktája a legkisebb

Így előreláthatóan a családi költségvetés kisebbet fog esni 2020-ban, mint a gazdaság teljesítménye, mivel a családtámogatások fékezni fogják a zuhanást. A legnagyobb eséseket mutató második negyedévben így történt:

2019 2020
I. 

negyedév

II. 

negyedév

első félév I. 

negyedév

II. 

negyedév

első félév
GDP
+5,3% +4,9% +5,1% +2,2% -13,6% -6,1%
háztartások fogyasztási kiadása
+6,5% +4,7% 5,6% +6,9% -8,6% -1,1%
ezen belül a boltos világ
+6,7% +5,5% +6% +7,5% -4,1% +1,3%
KSH, érték: kiigazítatlan volumenindex, előző év azonos időszakához képest

A családi költekezés legnagyobb szeletét adó boltos költekezés a harmadik negyedévben az előző évi szint körül mozgott, a statisztika szerint a 0 – +1% közötti sávban. A teljes családi költekezés azonban nem érhette el a korábbi szintet, mivel a vendéglátásra, utazásra, vagy például autóvásárlásra fordított további kiadások már kevésbé apasztották a pénztárcákat, óvatosak voltak a háziasszonyok, különösen a járvány nyár – augusztus – végén indult felfutása miatt.

családi költekezés 2019 2020
kiadások +5% 21.714 -3 – -4% 21.590-21.820-
ebből bolt +6,1% 12.270 -1 – +1% 12.580-12.840
KSH, háztartások fogyasztási célú kiadása, és bolti kiskereskedelem, érték: ezer milliárd forint, folyó áron, index: kiigazítatlan volumenindex

És ebben benne van egy 3,6%-os drágulás is (az MNB ezzel számol), ami a családi összköltekezésben 800 milliárd forint körüli, ezen belül a boltos vásárlásokban pedig egy 450 milliárd forint körüli összeget jelent. Az infláció ennyit rág a kenyerünkből.

A koronavírus mindenki pénztárcáját húzza – lefelé

Varga pénzügyminiszter most 5-6%-os GDP visszaeséssel számol 2020-ban, ettől nem tér el nagyságrendjét nézve sokban a Magyar Nemzeti Bank elnökének 5,1-6,8%-os előrejelzése, bár jelenleg – ha csak tizedekkel is, de – ő a borúlátóbb (az első hullám idején fordítva volt, de akkor azt vetítették előre a járványügyi szakemberek, hogy a második hullám kisebb lehet az elsőnél).

2021-ben már növekedéssel számolnak a gazdaságpolitikai műhelyek, de hát egyrészt a gödröt jelentő 2020-hoz képest, másrészt ez a bővülés kisebb lesz, mint a 2020-as visszaesés, esetleg a legkedvezőbb esetben azt elérheti. Ez azt is jelenti, hogy csak 2022-ben lépheti túl a magyar gazdaság teljesítménye a járvány előtti szintet. A 2019-es esztendőét. Így két év kiesik az előrelépés kockáiból, a családi költekezésben is.

(blokkk.com)

640x40_feher
Scroll To Top