ingyenes webstatisztika

Káosz az olasz parlamentben

Az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) képviselői szerda este elfoglalták a római parlament alsóházát, így tiltakozva az ellen, hogy a képviselőház az ellenzéki módosító indítványokat figyelmen kívül hagyva szavazta meg az ingatlanadó eltörlését.

Az ülésteremben a kormány tagjainak székeit elfoglaló M5S képviselők fehér zsebkendőkkel betapasztották a szájukat. Saját választóikat az M5S internetes csatornáin informálják a tiltakozás menetéről.
Azt hangoztatták, Itáliában befellegzett a demokráciának. Azt ígérték, nem hagyják el az üléstermet, mivel szerintük az M5S maradt az egyedüli olasz erő, mely még nem feledkezett meg a jogállamról.
Az olasz képviselőháznak szerda éjfélig kellett elfogadnia a Banca d’Italia jegybank szerkezeti átalakítására vonatkozó törvénycsomagot, mely többek között az ingatlanadó második részletének az eltörlését is tartalmazta. Erre az Enrico Letta vezette kormány novemberben tett ígéretet.
Az ellenzéki pártok – az Északi Liga, a Baloldal, Környezet, Szabadság (Sel), az Olasz Fivérek (FdI) valamint az M5S – több mint 170 módosító indítvánnyal igyekeztek megakadályozni a törvény elfogadását. Laura Boldrini, a képviselőház elnöke – az olasz alsóház történetében először – az indítványokat és a vitát átugorva azonnali szavazásra bocsátotta a törvénytervezetet, melyet a kormánytöbbség megszavazott.
Az M5S ezt követően elfoglalta a miniszteri székeket. Ezt a kormánypártok tagjai megpróbálták megakadályozni. A képviselők össze is verekedtek. A jobboldali FdI képviselői csokoládé-pénzekkel dobálták a kormány tagjait: “Korruptak!” – kiáltották feléjük.
Az olasz parlamentbe tavaly bejutott mozgalom tiltakozó hadjáratának időzítése nem véletlen: Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára és Silvio Berlusconi, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke szerdán megállapodott az olasz választási reform végleges változatáról, melyet az M5S ellenez.   (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top