ingyenes webstatisztika

Kamatdöntés – Londoni elemzők: változás érzékelhető az MNB retorikájában

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő üléséről kiadott közleményből – jóllehet továbbra is határozottan enyhítésre hajló alapállást tükröz – gondos tanulmányozással már kiolvasható a retorika valamelyes módosulása.

Liam Carson, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics európai feltörekvő piacokkal foglalkozó főközgazdásza az MNB-közleményben foglaltakat kommentálva kifejtette: a ház alapeseti előrejelzése az, hogy a magyarországi infláció gyorsulása jövőre még további eltolódást eredményez a jegybanki alapállásban, és a monetáris tanács 2018 vége felé már hozzákezd a pénzügypolitika szigorításához.
Carson szerint azonban még mindig valós annak a kockázata, hogy az MNB “túl hosszú ideig túl lazán tartja” a monetáris kondíciókat.
A Capital Economics vezető londoni közgazdásza szerint a legközelebbi jövőre nézve azt kell figyelni, hogy az MNB kapcsol-e sterilizációs műveleteket az előző, novemberi kamatdöntő ülés után bejelentett jelzáloglevél-vásárlásokhoz, ugyanis ha nem, akkor a jegybanki jelzáloglevél-vásárlások felduzzasztják a bankoknál lévő likviditástöbbletet, és ezzel növelik a monetáris bázist.
Carson hangsúlyozta, hogy ez hatásaiban egyfajta mennyiségi enyhítésnek felelne meg.
Hozzátette: az MNB továbbra is “enyhítési üzemmódban” működik, és a keddi kamatdöntő ülésről kiadott közlemény hangneme is határozottan enyhítésre hajló alapállást tükröz, “a sorok között olvasva” azonban úgy tűnik, mintha lenne már valamelyes eltolódás a retorikában, jelezve az alapállás mérsékeltebbé válását.

Carson az erre utaló jelek között említette, hogy az előző, novemberi ülésről kiadott kommüniké szóhasználata szerint a magyar gazdaságban maradt még bizonyos fokú kihasználatlan kapacitástöbblet, a keddi közlemény azonban már úgy fogalmaz, hogy a kibocsátás közel jár potenciális szintjéhez.
A Capital Economics londoni főközgazdásza szerint ez arra mutat, hogy a monetáris tanács úgy érzi: elfogyott a magyar gazdaság kapacitástöbblete.
Carson hozzátette ugyanakkor, hogy a Capital Economics a magyar gazdaságban mutatkozó kapacitáskorlátokat még nagyobb problémának tartja, mint az MNB monetáris testülete, ugyanis a ház szerint e korlátok máris a bérkiáramlás növekedési ütemének megugrásához vezettek, és hozzájárultak a maginfláció emelkedéséhez.
A közgazdász szerint ebben a környezetben az MNB inflációs előrejelzései túl alacsonynak tűnnek. Carson közölte: a Capital Economics a magyar jegybank 2,5 százalékos várakozásánál sokkal magasabb, 3,5 százalék körüli átlagos magyarországi inflációval számol 2018 egészében, és azt várja, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció már a jövő év első felében meghaladja az MNB 3 százalékos központi célszintjét, 2018 későbbi szakaszában pedig a célsáv 4 százalékos felső határa fölé gyorsul.
A Capital Economics központi előrejelzési forgatókönyve az, hogy e folyamat a pénzügypolitika irányának visszafordítására és monetáris szigorításra készteti jövőre a monetáris tanácsot.
A ház jelenlegi előrejelzése 2018 egészére 0,60 százalékpontos kamatemelést és így a jövő év végére 1,50 százalékos MNB-alapkamatot valószínűsít.
Carson hozzátette ugyanakkor: jóllehet a monetáris tanács keddi közleménye tartalmaz “pár, a korábbiaknál keményebb” hangvételű sort, továbbra is megvan azonban a valós kockázata annak, hogy a monetáris politika túl sokáig marad túl enyhe, és ez később makrogazdasági egyensúlytalanságok kialakulásához és inflációs sokkhoz vezethet.
Más nagy londoni házak is jósolják az MNB monetáris politikájának szigorodását, bár a prognózisok eltérő ütemű szigorítási ciklust valószínűsítenek.
A Fitch Group pénzügyi szolgáltatási és hitelminősítői vállalatcsoporthoz tartozó BMI Research pénzügyi-gazdasági elemzőház jelenleg érvényes előrejelzése szerint az MNB 2018 vége felé egyes nem konvencionális enyhítési intézkedéseit kezdi majd leépíteni, és 2019-ben kezd kamatemelésbe. A BMI Research várakozása szerint a magyar jegybank 2019 végéig 2,00 százalékra emeli alapkamatát.
A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének hosszú távú prognózisa az, hogy az MNB 2018 második negyedévétől 0,25 százalékpontos lépésekben kamatemelési ciklusba kezd, és a jövő év végéig 1,65 százalékra, 2019 végéig 2,75 százalékra emeli alapkamatát.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top