ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Gazdaság / Jobbik: tárgyalóasztalhoz kell ülni a devizahitelesekkel

Jobbik: tárgyalóasztalhoz kell ülni a devizahitelesekkel

A Jobbik szerint tárgyalóasztalhoz kell ülni a devizahitelesekkel, felvételkori árfolyamon forintosítani hiteleiket és utána a kártérítésükről vitatkozni – mondta Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus – akinek szavait a Parlament előtt demonstráló néhány tucat devizahiteles is végighallgatta – szóvá tette, hogy a kormánypárti képviselők nem vettek részt az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, nem néznek szembe a károsultakkal, a kilakoltatások pedig “ezrével folytatódhatnak” a jövőben.
Értékelése szerint a kormány egy “milliárdos kifosztó gépezetet” legalizált, elvették az emberek pénzét és jóváírták a bankok számláján.
Árulásnak nevezte, hogy aki 160 vagy 165 forinton vett fel hitelt, annak is 256 forinton váltották át.
Z. Kárpát Dániel közlése szerint a pártnak többpontos csomagja van, a végrehajtása érdekében mindenkivel összefognának.
Az átváltás mellett a lépések között említette a kilakoltatási moratórium elrendelését a megoldásig; azt, hogy az árfolyamgátasok gyűjtőszámláján gyűlő összegeket “nyeljék le” a bankok; és állítsák meg a végrehajtói túlkapásokat.
Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselő-jelöltje szerint a kormány “saját körei” 180 forinton végtörleszthettek, a perekben pedig a bírák nem az adósok mellett állnak.
Úgy vélte: az európai bérunió a devizahiteleseknek is megoldás lenne, az emelkedő bérekből ki tudnák fizetni a jogszerű törlesztőrészleteket.
Z. Kárpát Dánielt kérdezték arról, hogy mi a Jobbik álláspontja arról, hogy Vona Gábor nem kért bocsánatot a nyugdíjasoktól. Azt felelte: a pártelnöknek ebben a kérdésben senkitől nem kell bocsánatot kérnie. Szerinte ezt Orbán Viktornak és képviselőtársainak kell megtenni, amiért szerinte élhetetlen körülményeket teremtettek és “ellenségkép felfestésével agresszív belpolitikai helyzetet” kívánnak fenntartani.
Kitért arra is: számos szakmai ötletük van, inkább azokról beszélne és nem “szánalmas kommunikációs vergődésekre” reagálna.
Megkérdezték arról is, hogy a Jobbik csatlakozik-e a Gulyás Márton civil aktivista által meghirdetett Közös Ország Mozgalomhoz, amely a választási rendszer átalakítását szeretné. Az alelnök úgy reagált: elengedhetetlennek tartják az átalakítást, s noha álláspontjuk szerint újabb mozgalmak alapításában nem érdemes részt venni, bárkinek a javaslatait befogadják és tárgyalóasztalhoz ülnek.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×