ingyenes webstatisztika

Jemen – Szijjártó: kedden is evakuáltak magyarokat

Kedden folytatódott a magyarok evakuálása Jemenből – mondta a külügyminiszter kedden az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy további részleteket csak szerdán közöl, miután a kimenekítettek biztonságos helyre érkeztek.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium késő esti tájékoztatása szerint Szijjártó Péter szerdán reggel 9.30-kor doorstep sajtótájékoztatón számol be a jemeni magyarok kimenekítésének legfrissebb fejleményeiről a minisztériumban.
Szijjártó Péter az MTI-nek hétfőn Barcelonából nyilatkozva elmondta, hogy információk alapján 14 magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement.
A miniszter emlékeztetett: vasárnap 26-an érkeztek Jemenből Kartúmba, őket a helyszínen a kairói magyar nagykövetség első beosztottja, a helyi tiszteletbeli konzul és a helyi magyar kereskedőház munkatársai fogadták. Tájékoztatása szerint mindannyian jól voltak, köztük a hetedik hónapban lévő állapotos nő és a gyermekek is.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a mentőakció végrehajtásának költsége a jelenlegi számítások alapján mintegy ezer dollár személyenként.
Szijjártó Péter felidézte: a vasárnapi információik alapján még hatan voltak Jemenben, akik magyarok vagy magyar családok tagjai. Azonban ahogy romlik a helyzet, egyre többen jelentkeznek olyanok, akik eddig ezt nem tették meg.
Jemenben síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi erői ellen. A húszik visszaszorításáért és a törvényes hatalom helyreállításáért március 26-án Szaúd-Arábia más térségbeli arab országokkal együtt katonai hadműveletet indított a lázadók ellen.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top