ingyenes webstatisztika
Home / Külföld / Közel-Kelet / Iszlám Állam – Szakértő: kirekesztettség és naivitás miatt csatlakoznak nők a terrorszervezethez

Iszlám Állam – Szakértő: kirekesztettség és naivitás miatt csatlakoznak nők a terrorszervezethez

A kirekesztettség érzése és naivitásuk, romantikus elképzeléseik indítják az Európában felnőtt muzulmán nőket arra, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez – mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Sántha Hanga – akinek a témában tavaly decemberben jelent meg Speidl Biankával közös tanulmánya – elmondta: az etnikai hovatartozás, életkor és családi háttér szempontjából nagyon különböző nők internetes megnyilatkozásaiból kiderül, hogy az IÁ-hoz való csatlakozást megelőző közös élményük a nyugati társadalomból való kirekesztettség érzése, a viseletük miatt őket érő zaklatások, megaláztatások. Emellett nagy szerepet játszanak naiv, romantikus elképzeléseik arról, hogy miként tudnának nőként hozzájárulni az ideális iszlám társadalom létrejöttéhez – tette hozzá.
A szíriai és iraki fegyveres harcokban jelenlegi adatok szerint négy-ötezer európai vesz részt terrorszervezetek oldalán, köztük hozzávetőlegesen ötszáz nő – jegyezte meg a kutató.(MTI)

640x40_feher
80x1000_feher
80x1000_feher
640x40_feher 640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×
Facebook

Köszöntünk a GazdasagPortal.hu portálon