ingyenes webstatisztika

Internetadó – Rogán: a lakosságnak 700, a cégeknek 5000 forint legyen a felső korlát!

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja – hasonlóan a telefonadóhoz – magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint legyen – közölte az előterjesztő Rogán Antal hétfőn Budapesten, újságírók előtt.

A Fidesz frakcióvezetője jelezte: az adótörvény-javaslathoz benyújtott indítványuk egyértelműen kimondja azt is, hogy az adó alanya a távközlési szolgáltató, nem pedig az előfizető. “Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni” – hangsúlyozta.
Egyúttal kérték a kormányt – folytatta Rogán Antal -, hogy a költségvetési törvényjavaslatban a távközlési adó kiterjesztéséből csak annyi bevétellel kalkuláljanak, amennyit a felső korlát lehetővé tesz.
A politikus emellett elmondta: azt is javasolják a kabinetnek, hogy a távközlési adó adatforgalomra kivetett részéből származó bevételeket a jelentős részben európai uniós forrásból megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként használják fel.
Kérdésre hozzátette, “teljes egészében kacsa” az a hír, hogy a rendvédelmi dolgozók fizetésemelésére menne az internetadóból származó bevétel.
Rogán Antal tájékoztatása szerint az adótörvény-javaslatról november 18-án dönthet az Országgyűlés.
Az internetadó elleni vasárnapi tüntetés lezárása után a Fidesz-székháznál történt rendbontásra utalva a kormánypárti frakcióvezető azt mondta: az erőszak és a vandalizmus elfogadhatatlan. “Az erőszakért és a vandalizmusért azok is felelősséget viselnek, akik a demonstrációt szervezték” – hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott, hogy “a civil szervezetek hátára politikusok kapaszkodtak fel”. Megjegyezte, a szervezők “effektíve kötődnek az MSZP-hez, annak VIII. kerületi szervezetéhez”.
(MTI)

 

 

640x40_feher
Scroll To Top