ingyenes webstatisztika

Infláció – Londoni elemzők: szélesebb bázisú a vártnál a dezinfláció

A vártnál szélesebb bázisú dezinflációs folyamat magyarázza az előzetes várakozásoktól messze elmaradó márciusi magyarországi inflációs ütemet, amely lehetőséget teremt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára akár még egy teljes százalékpontnyi kamatcsökkentésre – vélekedtek a csütörtöki inflációs adatismertetés utáni értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

A KSH bejelentése szerint a múlt hónapban 2,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak Magyarországon.
Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak elemzői 2,5-2,6 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek márciusra a februárban mért 2,8 százalék után.
A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég szakértőinek csütörtöki értékelése szerint a múlt havi inflációs meglepetés fő oka, vagyis az élelmiszerárak mellett tényező volt az is, hogy az ipari fogyasztási javak árszintjébe a vártnál valamivel kisebb mértékben szűrődött át a forint gyengesége. A ház elemzői szerint emellett a jövedéki adók emelésének hatása is gyorsan múlik, és ez is hozzájárult az előrejelzéseknél jobb márciusi inflációs adathoz. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top