Hitelminősítés – Pozitívra javította a lengyel adósosztályzat kilátását a Standard & Poor’s

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Lengyelország államadós-besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor’s pénzügyi szolgáltató csoport globális minősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), elsősorban a szilárd külső kereslet hajtotta erőteljes gazdasági növekedéssel indokolva a lépést.

A cég péntek este Londonban bejelentette azt is, hogy egyidejűleg megerősítette a devizában, illetve helyi valutában fennálló hosszú és rövid futamidejű lengyel szuverén adósság „BBB plusz/A-2”, illetve „A mínusz/A-2” osztályzatait.
Az S&P Global Ratings közölte: a pozitív osztályzati kilátás növeli annak a valószínűségét, hogy a cég a következő 24 hónapban javítja a lengyel államadós-besorolásokat.
A kilátás pozitívra javításának indoklásában a hitelminősítő kiemelte, hogy a tavalyi 4,6 százalékos növekedés után – amely 2011 óta a leggyorsabb ütemű volt – 2018-ra is 4,5 százalék körüli reálnövekedést vár a lengyel gazdaságban. A cég a következő négy évben, évi átlagban 3,5 százalékos növekedésre számít Lengyelországban.

A S&P Global Ratings hangsúlyozta azt is, hogy a lengyel gazdaságnak komoly előnyei származnak az EU-tagságból. A cég adatai szerint a 2004-es csatlakozás óta az egy főre jutó lengyel hazai össztermék (GDP) az akkori érték 2,3-szeresére nőtt, a GDP-arányos exportérték csaknem 20 százalékponttal bővült, a beáramló portfolió- és működőtőke-befektetések állománya több mint a háromszorosára, a GDP-érték 64 százalékára emelkedett.
A hitelminősítő megjegyzi ugyanakkor azt is, hogy az alkotmánybíróság és egyéb igazságszolgáltatási testületek függetlenségének és hatáskörének csorbítását célzó legutóbbi döntések megterhelhetik a lengyel gazdaság hosszú távú növekedési kilátásait, mivel károsíthatják a tulajdonjog és a törvény előtti egyenlőség érvényesülésének befektetői megítélését.
Az S&P Global Ratings szerint a kereskedelmi bankok, a kiskereskedelmi hálózatok és a médiatársaságok adóztatási gyakorlatának sorozatos módosításai nyomán kialakult szélesebb körű intézményi bizonytalanság lehetett máris az oka a magánszektorbeli beruházási kiadások növekedésében tapasztalt tavalyi lassulásnak és a „kiábrándító” ütemű működőtőke-beáramlásnak, amelynek értéke a hitelminősítő becslése szerint 2017-ben a hazai össztermék 0,4 százaléka alá – a 2008-2014 közötti időszak éves átlagának kevesebb mint a negyedére – csökkent.
A Standard & Poor’s – komoly meglepetést keltve a piaci szereplők és az elemzők körében – 2016 elején hasonló aggályaira hivatkozva minősítette le Lengyelország hosszú távú devizaadós-osztályzatát az addigi elsőrendű „A mínuszról” egy fokozattal a jelenleg is érvényes „BBB plusz”-ra.(MTI)

Scroll To Top