Hetvenmilliárd euró fejlesztési programokra az unió országaiba

A 2014-től 2020-ig tartó uniós költségvetésben kutatás-fejlesztésre és innovációra 70 milliárd euró jut, a cél az, hogy ebből minél több jöjjön Magyarországra, a Nemzeti Innovációs Hivatal feladata és kötelessége pedig, hogy a pályázatokba a lehető legtöbb szerepelőt vonja be – mondta Deák Csaba, a Nemzeti Innovációs Hivatal stratégiai elnökhelyettese lillafüredi sajtótájékoztatóján szerdán.

Deák Csaba úgy fogalmazott: az innováció Európa „egyik zászlaja”, a globális versenyben a pozíciók megtartása és erősítése e nélkül elképzelhetetlen.
Az Európai Unió közös kutatás-fejlesztési, innovációs programjait legfőképpen összefogó Horizon 2020 jelentősen különbözik a különböző operatív programoktól – tette hozzá Deák Csaba, megjegyezve: míg ez utóbbiak esetében Magyarországra 2014 és 2020 között 7300 milliárd forint érkezik, addig az előbbi program esetében Magyarország versenyben van az unió többi országaival.
Szólt arról is, hogy a Horizon 2020 az észak-magyarországi régió, ezen belül pedig a Miskolci Egyetem számára is jelentős program.
Jószerivel azok a magyar fejlesztők, kutatással, innovációval foglalkozók, vállalkozások, kutató intézetek pályázhatnak elsősorban sikerrel, akik világszínvonalon alkotnak, ilyenre volt, van és lesz is számos példa – tette hozzá a hivatal elnökhelyettese.
Ezzel kapcsolatban Madarász Tamás adjunktus, a felsőoktatási intézmény műszaki, földtudományi karának égisze alatt megvalósuló, félmilliárd forintból létrejövő úgynevezett Kútfő projekt menedzsere a sajtótájékoztatón azt mondta: a program a felszín alatti vízkészletek komplex vizsgálatára fókuszál, új kutatási módszerek kipróbálásával és hidrogeológiai információ szerzéssel kíván a régiónak és az országnak fontos, újszerű eredményeket felmutatni a nemzetközi kutatási hálózatokba bekapcsolódva.
Céljuk, hogy a hazai kutatóhelyek bevonásával a gazdaság számára is hasznosítható eredményeket érjenek el, és a Horizon 2020 kutatási keretprogram pályázatain is sikerrel járjanak – tette hozzá.(MTI)

Scroll To Top