ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalomban mérséklődött a BUX a héten

Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalomban mérséklődött a BUX a héten

Növekvő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 285,21 ponton zárt pénteken, 27,25 ponttal, 0,07 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 39,82 milliárd forint volt az előző heti 35,68 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti elemzésében kiemelte, hogy a BÉT a héten tette közzé a szeptember 23-tól érvényes BUX-kosár összetételét. A kosár változatlan. Az ANY Biztonsági Nyomda, az AutoWallis, a CIG Pannónia, a Graphisoft Park, a PannErgy és a Takarék Jelzálogbank első alkalommal nem teljesítette az indexben szereplés legalább három kritériumát, így a kibocsátók figyelmeztetést kaptak. Amennyiben a következő, márciusi felülvizsgálatnál sem teljesítenek legalább három kritériumot, kikerülnek majd a BUX-kosárból.
Közölték, hogy rekorderedményről számolt be a 4iG Nyrt., féléves árbevétele 14,5 milliárd forintot tett ki, 134 százalékkal többet, mint egy éve. Adózott eredménye 579 millió forint volt,  szemben a tavalyi 246 millió forintos veszteséggel.

     
Arról is beszámoltak, hogy új tagokkal bővülhet az Opus igazgatósága, miután az október 4-én tartandó rendkívüli közgyűlésén az Opus részvényesei szavazhatnak arról, hogy a vállalat igazgatósága Balog Ádámmal, az MKB vezérigazgatójával, és Járai Zsigmond volt jegybankelnökkel bővüljön.
Felidézték, hogy kedden tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal a friss, augusztusi inflációs számokat, amelyek értelmében éves bázison 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, míg a maginflációs mutató 3,7 százalékos volt. A közzétett adatok alacsonyabbak voltak az előzetes várt értékeknél.
A héten a vezető részvények közül a legnagyobb 2,36 százalékos erősödést a Magyar Telekom érte el, részvényeinek ára így pénteken záráskor 433 forintra emelkedett, heti forgalma meghaladta az 1,29 milliárd forintot.
Az OTP árfolyama a héten 0,96 százalékkal emelkedett, a pénteki kereskedést 12 670 forinton zárta, heti forgalma több mint 21,93 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 0,89 százalékkal gyengült a héten, a pénteki záróára 2898 forint volt, heti forgalma 6,92 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 2,86 százalékkal csökkent a héten, pénteken 4826 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 6 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4360,76 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 109,50 ponttal, 2,58 százalékkal magasabban.(MTI)

 

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top