ingyenes webstatisztika

Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalomban esett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 364,14 ponton zárt pénteken, 777,08 ponttal, 1,68 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 50,88 milliárd forint volt a múlt heti 25,73 milliárd forint után, de az előző héten csak három napos volt a tőzsdei kereskedés a szilveszter miatt. A vezető részvények árfolyama gyengült a héten.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalója kiemeli, hogy a hét első felében jelentősen esett a BUX-index az Egyesült Államok és Irán közötti geopolitikai feszültségek kiéleződése miatt, mivel a két ország közti feszültség a hét második felében enyhülni kezdett, ezért ennek hatására a magyar tőzsde is részben korrigált.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerdán Ljubljanában jelentette be, hogy lezárták a szlovén SKB Bank felvásárlását, amivel 10 százalékos piaci részesedésre tett szert az OTP Szlovéniában. Szerdán az OTP-részvények 1,16 százalékkal 14 870 forintra drágultak. Csütörtökön csaknem 2 százalékkal tovább drágult a bankpapír, miközben az OTP megerősítette a sajtóértesülést, hogy tárgyalásokat folytat szlovákiai leányvállalatának eladásáról. Pénteken a bankpapírok jegyzése azonban már – az elemzők szerint az előző napi ugrások utáni profitkivét miatt – mérséklődött.

Az Equilor megemlítette azt is, hogy a Duna House kedden este bejelentette: lengyel leányvállalata, a Metrohouse Franchise megállapodást írt alá a lengyel piac egyik meghatározó hitelközvetítője, az Alex T. Great (ATG) nevű vállalatmegvásárlásáról. A vételár 4,3 millió lengyel zloty, megközelítőleg 340 millió forint volt.
A részvény árfolyamára a bejelentés nem hatott, pénteken az előző hétvégi 3900 forinton zárt.
A vezető részvények közül a Magyar Telekom gyengült a legkisebb mértékben, 0,11 százalékkal, pénteki záró ára 445 forint volt, heti forgalma meghaladta a 786,8 millió forintot.
A Richter árfolyama 1,29 százalékkal esett a héten, pénteken 6480 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 10,8 milliárd forint volt.
Az OTP ára 1,9 százalékkal csökkent a héten, pénteki záró ára 15 000 forint volt, heti forgalma meghaladta a 25,8 milliárd forintot.
A Mol jegyzése 2,31 százalékkal gyengült a héten, pénteken 2882 forinton zárt, heti forgalma 9,6 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3806,14 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 16,06 ponttal, 0,42 százalékkal alacsonyabban.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top