ingyenes webstatisztika

Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 46 141,22 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 156,76 ponttal, 0,34 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 25,73 milliárd forint volt a múlt heti 4,9 milliárd forint után, de az előző héten csak egy napon volt tőzsdei kereskedés a karácsonyi ünnepek miatt, ezen a héten pedig három napon. A vezető részvények árfolyama az OTP kivételével erősödött a héten.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy új csúcsokkal indult a csonka hét a tőzsdén, de péntekre jelentősen romlott a nemzetközi befektetői hangulat a geopolitikai feszültségek miatt. Az elemzés szerint a hazai részvénypiacon is megnőtt a negatív korrekció esélye, bár egyelőre a vezető részvények technikai képe nem mondható rossznak.
Az Equilor jelezte azt is, hogy lejárt a Richter-részvények zárolása. A vállalat csütörtök délután jelentette be, hogy a munkavállalói értékpapír-juttatási programjában 2017-ben átadott, 245 163 darab törzsrészvényre járt le a zárolás, így azok szabadon értékesíthetők.

Az összefoglaló szerint a jövő heti kereskedés irányát elsősorban az Irán és az Egyesült Államok között éleződő feszült viszonyról érkező hírek befolyásolhatják.
A vezető részvények közül a Richter erősödött a legnagyobb mértékben a héten, 1,78 százalékkal, pénteki záró ára 6565 forint volt, heti forgalma kissé meghaladta a 4 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama 1,25 százalékkal erősödött, pénteken 445,5 forinton zárt, heti forgalma 512 millió forintot tett ki.
A Mol árfolyama a héten 0,34 százalékkal javult, pénteken 2950 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma 3,87 milliárd forintot ért el.
Az OTP 0,39 százalékkal esett a héten, pénteken a záróára 15 290 forint, heti forgalma 13,94 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3822,20 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 5,09 ponttal, 0,13 százalékkal magasabban.(MTI)

640x40_feher 640x40_feher
Scroll To Top