ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / Heti tőzsdei összefoglaló: Növekvő forgalomban csökkent a BUX a héten

Heti tőzsdei összefoglaló: Növekvő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 36 939,18 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záró értékénél 1300,91 ponttal, 3,40 százalékkal alacsonyabban.

A részvénypiac heti forgalma 83,49 milliárd forint volt az előző héten elért 58,33 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama csökkent.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében úgy fogalmazott, jelentős piaci turbulenciát okozott Donald Trump csütörtöki bejelentése, hogy importvámokat vetne ki az acél- és alumíniumipari termékekre rövid időn belül. A negatív nemzetközi befektetői hangulatban a BUX sem bizonyult ellenállónak.
A kommentárban kiemelték, hétfőn piaczárás után közölte a Richter, hogy az Esmya termékéhez kapcsolódó EU piaci, valamint latin-amerikai immateriális eszközre és üzleti értékre értékvesztést számol el, előreláthatóan 42 milliárd forintot, amely az audit során változhat. Emiatt a februárban már közzétettől az éves auditált üzemi és adózott eredmény várhatóan jelentősen elmarad. Az elemzők jelentős negatív tőzsdei reakciót jeleztek annak ellenére, hogy az értékvesztés visszafordítható számviteli művelet, nem jár készpénzmozgással, valamint a Richter a várható lépésről tájékoztatott is a negyedéves gyorsjelentést követő tájékoztatón.

   
Csütörtökön közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését a Duna House. Az utolsó negyedév – amely szokásosan gyenge az ingatlanközvetítési piacon – relatíve erős operatív eredményt ért el, az előző év negyedik negyedévéhez képest 46 százalékkal emelkedve megközelítette a 238 millió forintos EBITDA szintet. Az adózott eredmény 174 millió forintot tett ki.
Szintén csütörtökön jelentett az Alteo. A magyar energetikai vállalat árbevétele az előzetes számok alapján 32 százalékkal, csaknem 18,5 milliárd forintra nőtt, a nettó eredmény éves szinten 12 százalékkal, 923 millió forintra emelkedett, míg az EBITDA 22 százalékos csökkenéssel 1,8 milliárd forintot ért el tavaly.
Az elemzésben jelezték, több céláremelés is érkezett a héten az OTP-re. A JPMorgan 13 000 forintra emelte a célárfolyamot a korábbi 12 200 forintról, továbbra is felhalmozáson tartva a papírt. A Morgan Stanley 10 697 forintról 14 122 forintra módosította a célárat, az ajánlást pedig egyenlő súlyozásról felülsúlyozásra javította.
Az OTP pénteken, piacnyitás előtt tette közzé negyedéves eredményeit, ezzel lezárult a blue chipek jelentési szezonja. A negyedik negyedéves eredmények meghaladták az elemzői konszenzust. Az OTP a tervek szerint folytatja korábban megkezdett akvizíciós tevékenységét a közép-kelet-európai régióban, az akvizíciók hatása folyamatosan kerül majd be a bank könyveibe, ezek alapján volatilis negyedéves gyorsjelentésekre számít az Equilor a következő 6-8 negyedévben is.
A Richter árfolyama a hetet 8,71 százalékos csökkenéssel fejezte be, pénteken 5505 forinton zárt, heti összforgalma meghaladta a 24,11 milliárd forintot.
Az OTP részvényei 2,03 százalékkal gyengültek a héten, a bankpapír 11 090 forinton fejezte be a kereskedést, a heti forgalma több mint 35,72 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama egy hét alatt 1,88 százalékot csökkent, a papír 2718 forinton zárt pénteken, a részvények heti forgalma meghaladta a 15,3 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama 0,88 százalékkal csökkent, a hét utolsó kereskedési napján 451 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta az 1,75 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4004,64 ponton zárt pénteken, 191,82 ponttal, 4,57 százalékkal csökkent az előző héthez képest.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×