ingyenes webstatisztika

Heti tőzsdei összefoglaló – Emelkedő forgalom mellett esett a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 200,88 ponton zárt pénteken, 388,72 ponttal, 1,09 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac forgalma továbbra is alacsony, 39,41 milliárd forint volt az előző heti 33,66 milliárd forintos adásvétel után.
A vezető részvények közül az OTP kivételével valamennyi papír esett, a legnagyobb mértékben a Mol, 3,22 százalékkal.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött elemzése szerint a héten is lefelé korrigált a hazai tőzsde. A BUX- index fontos lélektani szint közelében mozog, szerdán sikerült elpattannia a 35 ezer pontos szintről, azonban utána ismét csökkenéssel zárt. Amennyiben a következő napokban letörné az említett támaszt, nagyobb, akár ezer pontos tér nyílhat lefelé.
A forint sávozó mozgást végez. Az euró/forint árfolyam esetében a 351-357-es kereskedési sáv a meghatározó, míg a dollár/forint jegyzés a 310-315 forintos tartományban mozgott.

Az Equilor felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt szigorításokat jelentett be a kormány. Három csoportba – zöld, sárga és vörös – sorolják a külföldi országokat, attól függően, hogy milyen intenzíven terjed a vírus. A zöld országból érkezők esetén csak szúrópróbaszerű egészségügyi ellenőrzés lesz belépéskor. Sárga és vörös országból való érkezés esetén egészségügyi vizsgálatot végeznek, és 2 hetes karantént írnak elő, vagy 5 napon belül elvégzett, 2 negatív teszttel kell igazolni az egészségügyi állapotot.
A vállalati hírek közül kiemelik, hogy újabb sikert ért el a Richter csúcsgyógyszere, a cariprazine, mely az Európai Pszichiátriai Társaság szakmai fórumán bemutatott új tanulmány szerint amellett, hogy rendkívül hatásos, még a biztonsági profilja is kedvező.
A JP Morgan az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát a korábbi 12 ezer forintról 12 900 forintra emelte, az ajánlás továbbra is felülsúlyozás. A bank tovább vette saját részvényeit, 140 ezer darab részvényt vásárolt vissza, az átlagár 10 834 forint volt.
Az OTP-részvények 0,19 százalékkal erősödtek, pénteken 10 780 forinton zártak, heti forgalmuk mintegy 18,6 milliárd forint volt.
A Richter 1,79 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6580 forinton zárt, heti forgalma közel 6 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 3,22 százalékkal csökkent, pénteken 1775 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 6,42 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom ára 0,52 százalékkal esett a múlt héten, pénteki záróára 379,5 forint volt, heti forgalma közel 658 millió forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3426,43 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 49,80 ponttal, 1,47 százalékkal magasabban.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top