ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / Heti tőzsdei összefoglaló – Csökkenő forgalomban erősödött a BUX a héten

Heti tőzsdei összefoglaló – Csökkenő forgalomban erősödött a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 179,70 ponton zárt pénteken, 475,23 ponttal, 1,20 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 43,75 milliárd forint volt az előző heti 44,90 milliárd után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kiemelte: Magyarországon várhatóan a második negyedévben írják ki az 5G frekvenciák tenderét, amelyben a Magyar Telekom is erősen érdekelt, további potenciális versenyző a Vodafone, a Digi és a Telenor. Előreláthatóan a harmadik negyedévre tudják majd a cégek használatba venni az új sávokat.
Az elemzésben emlékeztetnek, hogy a 4G aukción 33 milliárd forintot költött a Telekom, míg 3G hálózatát tavaly hosszabbította meg újabb 7,5 évvel, ez 11 milliárdjába került a társaságnak. Az 5G aukcióra a nemzetközi példákból számolva nagyságrendileg 50-65 milliárd forint költséget vár a piac a Telekomtól.

     
Kitértek arra, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a Mol és a Richter 10-10 százalékos részvénypakettjét fogja átadni a Budapesti Corvinus Egyetem alapítványának, az alapítvány vagyona így 380 milliárd forint lesz. A tranzakció után az MNV tulajdonában mindkét társaságból 15 százaléknyi részesedés marad majd.
A Richter a múlt héten közölte, hogy amerikai partnerével, az Allergannal kiterjesztik a levonorgestrel hatóanyagú fogamzásgátló eszköz értékesítését a latin-amerikai országokra is. A termék bevezetését követően forgalomhoz kötött royalty és mérföldkő bevételekre lesz jogosult az Allergan. Az eszközt Európa legtöbb piacán a Richter értékesíti.
Az Equilor a kedden megjelent januári inflációs számok kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a jegybank által kiemelten figyelt, indirekt adóhatásoktól szűrt maginfláció 3 százalékra emelkedett, ezzel elérte a célszintet. Ennek hatására jelentősen erősödött a forint, mivel a várakozások szerint hamarosan megkezdődhet a monetáris szigorítás, elsőként a nemkonvencionális eszközök csökkentésével. A következő, februári adatsor március 8-án jelenik meg, az első negyedév utolsó kamatdöntő ülése pedig március 26-án lesz, ekkor várják az elemzők a bejelentéseket a monetáris politika esetleges szigorításáról.
Az elemzésben kitértek arra is, hogy Matolcsy Györgyöt fogja javasolni Orbán Viktor a következő hat éves ciklusra is a Magyar Nemzeti Bank élére. A jelenlegi mandátuma március 3-án jár le. A törvény értelmében egy személy maximum két alkalommal lehet az MNB elnöke.
A Morgan Stanley csökkentette az OTP célárát a korábbi 13 500 forintról 13 200 forintra, az ajánlás továbbra is felülsúlyozás maradt – jelezte az Equilor.
A héten a Mol árfolyama 4,05 százalékkal emelkedett, pénteken 3288 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 9 milliárd forintot.
Az OTP 1,15 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróára 11 400 forint, heti forgalma több mint 15,8 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom 0,53 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 472 forinton zárt, heti forgalma több mint 1 milliárd forint volt.
A Richter 1,98 százalékkal gyengült a héten, pénteken 5455 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 10,2 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3808,70 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 77,90 ponttal, 2,0 százalékkal alacsonyabban.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top

[contact-form-7 id=”55816″ title=”ContactForm_WithTel”]

×