ingyenes webstatisztika

Heti makronaptár – Inflációs, külkereskedelmi, államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a fogyasztói árindex januári és a külkereskedelmi forgalom tavalyi egész éves adata, valamint a turizmus tavalyi teljesítményéről szóló statisztika.

Hétfőn teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalom tavaly decemberi és egész éves statisztikáját első becslése alapján. A múlt év első tizenegy hónapjában az export 5,4 százalékkal, az import 6,9 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, a külkereskedelmi mérleg többlete 5,396 milliárd eurót tett ki, 1,161 milliárd euróval többet, mint egy évvel korábban. A forint az euróhoz képest 7,9, a dollárhoz viszonyítva 6,6 százalékkal leértékelődött. Tavaly novemberben az export euróban kifejezett értéke 7,9, az importé 2,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve. A külkereskedelmi mérlegtöbblet az egy évvel korábbihoz képest 507 millió euróval emelkedett, és 836 millió eurót tett ki. Az euróban számolt export hat hónap csökkenés után novemberben harmadik hónapja emelkedett éves összevetésben, az import viszont nyolc hónap csökkenés után először. A tizenegyhavi exporttöbblet 1,062 milliárd euróval meghaladta a 2019-es egész évi 4,334 milliárd eurót.
Hétfőn közli az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját a Pénzügyminisztérium (PM). Tavaly decemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a tavalyi egész éves deficit ezzel 5548,6 milliárd forint lett. Decemberben a központi költségvetés 2175 milliárd forintos hiánya az egy évvel korábbi 272,9 milliárdnak nyolcszorosa lett, miután a bevételek 23,0 százalékkal, a kiadások viszont 111,3 százalékkal nőttek. A társadalombiztosítási alapok hiánya 39,2 százalékkal nőtt 2019 decemberéhez képest, 69,1 milliárd forintra. Az elkülönített pénzalapok is 6,3 milliárd forint hiányt könyveltek el decemberre, az egész évet így is 46,7 milliárd forint többlettel zárták. Tavaly januárban még 90,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, amihez a központi költségvetés 40,8 milliárd forinttal, a társadalombiztosítási alapok 23,8 milliárd forinttal, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,7 milliárd forinttal járultak hozzá. A kormány prognózisa erre az évre a központi alrendszer 3342 milliárd forintos pénzforgalmi hiányával számol, és az államháztartás GDP-arányos eredményszemléletű deficitjét 6,5 százalékosra tervezi.

Csütörtökön a kereskedelmi szálláshelyek tavaly decemberi és egész éves forgalmának adatát közli a KSH. A beutazási korlátozások, illetve a járvány megfékezésére irányuló és a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben 93 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 76 százalékkal csökkent, és az előző hónaphoz mérten is 65 százalékkal visszaesett. Az összes vendégéjszaka 85 százalékkal volt kevesebb, mint 2019 novemberében és 76 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele szintén 85 százalékkal volt kevesebb az előző év novemberinél. A KSH emlékeztet: a koronavírus-járvány második hullámának megfékezésére irányuló védelmi intézkedések értelmében november 10. után a kereskedelmi szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.
Pénteken a fogyasztói árindex januári adatát, és az ipari termelés tavaly decemberi és egész éves adatait teszi közzé második becslése alapján a KSH.
Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál; 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak. Az élelmiszerek ára 4,9, ezen belül az idényáras élelmiszereké 11,8 százalékkal emelkedett decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 8,8, ezen belül a dohányáruk 14,4 százalékkal drágultak. A szolgáltatások ára 1,7 százalékkal emelkedett, az üzemanyagok ára 4,5 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért 2,8 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2019 utolsó hónapjában.
Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amivel 2019 októbere óta a legnagyobb éves növekedést érte el; 2020-ban a volumen 6,1 százalékkal kisebb volt, mint 2019-ben, amikor 5,6 százalékos növekedést mértek. Munkanaphatástól megtisztítva a decemberi termelés 1,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, mivel 2020 decemberében kettővel több munkanap volt, mint 2019-ben. Az előző hónaphoz képest 2,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított termelés, de az áprilisi mélyponthoz képest 58 százalékkal nőtt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top