ingyenes webstatisztika

Hernádi Zsolt: a belső átalakulásra figyelt tavaly a Mol

A csoport belső átalakítására figyelt tavaly a Mol, a kevesebb mint egy év alatt végrehajtott változás eredményeképpen ma sokkal áttekinthetőbb és hatékonyabb struktúrában működik a vállalat – fejtette ki Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató csütörtökön Budapesten, a Mol Nyrt. éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy a 40 országban jelenlévő Molnál szétválasztották a csoportszintű és a helyi működést. A helyi vállalatok sokkal nagyobb önállóságot kaptak, ezáltal a döntési folyamatok felgyorsultak, hatékonyabbá váltak. Az átalakítás egyik célja volt nemzetközivé tenni a vállalatot, így a vállalatközpont jelenlegi 600-620 fős állományának már több mint egynegyede külföldi.
Hernádi Zsolt kifejtette, hogy a Mol az idén sem számol a gazdasági környezet kedvező változásával és azzal, hogy a vállalat számára fontos térségekben erőteljes gazdasági növekedés fog beindulni. Azzal sem számol, hogy a kőolaj ára vagy a finomítói marzsok alakulása kiszámíthatóbbá válik. Hozzátette: a vállalat felkészült és képes arra, hogy helytálljon a kihívásokkal teli gazdasági környezetben.
Szíriával kapcsolatban azt mondta: 2013-ban nem számol bevétellel a vállalat, de 2014-ben már elképzelhető, hogy érkezik onnan bevétel.
Arra a kérdésre, hogy van-e egyeztetés a Mol és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között a Haza és Haladás Alapítványnak nyújtott támogatással kapcsolatban, Hernádi Zsolt úgy fogalmazott, hogy sokat szokott beszélgetni a miniszter asszonnyal, de hogy miről és mikor, az maradjon a kettejük titka.
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter a múlt pénteken egy televíziós műsorban beszélt arról, hogy tájékoztatást kér a Mol támogatási politikájáról, miután kiderült, hogy az olajipari vállalat támogatta a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz köthető Haza és Haladás Alapítványt.
Ezzel kapcsolatban Hernádi Zsolt kifejtette, hogy a Mol-csoport évente mintegy 3 milliárd forintot fordít társadalmi felelősségvállalásra. Ennek mintegy kétharmada az üzleti tevékenységéhez kapcsolódó szponzoráció, a maradék összeggel pedig egy-egy társadalmi mozgalomnak, alapítványnak vagy éppen konferenciáknak nyújt pénzügyi támogatást, annak társadalmi hasznossága miatt. Az utóbbi kategóriába tartozik az említett alapítvány támogatása is.
Az INA-részesedés újratárgyalására vonatkozó kérdésre Hernádi Zsolt válaszában elmondta: a horvát kormánnyal folyamatosan tárgyal a Mol, de hogy mikor és miről, arról soha nem előre és nem menet közben számolnak be. Ha van olyan eredménye a tárgyalásoknak, amely hatással van a társaság működésére, akkor kommunikálnak a részvényesek felé.
Hozzáfűzte, hogy a Mol horvátországi szerepvállalását alapvetően meghatározza az, hogy a Mol irányítási jogokkal rendelkezik az INA-ban, társbefektetője a horvát kormány, az együttműködést pedig szerződésrendszer szabályozza, amelyet a felek mind a mai napig pontosan betartottak és a jövőben is be fognak tartani. Másodlagos kérdésnek nevezte, hogy a Mol emellett vásárol-e INA-részvényeket, mert az irányítási joghoz ennek nincs köze, az nem a részvények mennyiségétől függ. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top