ingyenes webstatisztika
Home / Külföld / Európa / Gyorsult az infláció Nagy-Britanniában

Gyorsult az infláció Nagy-Britanniában

Gyorsult az infláció Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a fogyasztói árak – a lakhatási költségek nélkül – 2,1 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban. Júniusban és májusban még 2 százalékos inflációt mértek éves összevetésben.

Elemzők a fogyasztói árak 1,9 százalékos emelkedésére számítottak.
Szakértők a font gyengülésére és ezzel az infláció gyorsulására emlékeztettek, az ONS szerint azonban korai a font gyengülését tekinteni a legfőbb okként. Emelkedtek ugyanis a szállodaárak, drágultak a videojátékok és a konzolok, a ruházati cikkek és a pénzügyi szolgáltatások. Csökkentek ugyanakkor az üzemanyagárak, az utazási költségek – a repülő- és a hajójegyek, a nemzetközi vasútjegek ára – pedig kevésbé emelkedett, mint egy évvel korábban.
A brit kormány által a jegybank számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. A Bank of England augusztus elején jelezte, hogy az év vége felé közeledve 1,6 százalékra, hároméves mélypontra mérséklődik az infláció, az utána következő években viszont gyorsulni fog.

     
A volatilis elemektől – többek közt az energia- és az élelmiszeráraktól – megszűrt maginfláció hathavi csúcsra, 1,9 százalékra gyorsult 1,8 százalékról. Elemzők stagnálásra számítottak.
A font 2,4 százalékot veszített értékéből a főbb valutákkal szemben júliusban, a kormányfőváltás idején, és jelenleg 2016 óta a leggyengébb az árfolyam. A kormányzó Konzervatív Párt élén álló új miniszterelnök, Boris Johnson határozott álláspontja, hogy az Egyesült Királyság október 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján mindenképp kilép az Európai Unióból, akár sikerül megállapodásra jutni a közösséggel, akár nem. A vállalkozások azonban attól tartanak, hogy a rendezetlen kiválás fennakadásokhoz vezetne a kikötőkben, növelve ezzel az importtermékek árát.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top