Gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben és az EU-ban

Jelentősen gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben és az Európai Unióban januárban.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) kedden kiadott végleges adatai szerint éves összehasonlításban 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami tavaly február óta a legnagyobb érték. Az előző négy hónap mindegyikében még 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.
Egy évvel ezelőtt, tavaly januárban 1,4 százalékos, februárban pedig 1,2 százalékos volt az emelkedés, majd a koronavírus-járvány hatására lefelé indult el az infláció.
Az energiaárakat nem számolva januárban 1,5 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak az euróövezetben, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,4 százalékra rúgott.
A 27 tagú unióban az euróövezetnél gyorsabban, 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban. Ez is gyorsuló trendet tükröz, ugyanis decemberben 0,3 százalékra, novemberben pedig 0,2 százalékra rúgott a pénzromlás éves üteme. Tavaly januárban 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az unióban.
Havi összevetésben az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unió egészében pedig 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak januárban.

Az év első hónapjában 20 uniós tagállamban emelkedett, hat országban csökkent, egyben pedig stagnált az éves infláció. A legnagyobb mértékben Lengyelországban (3,6 százalék), Magyarországon (2,9 százalék) és Csehországban (2,2 százalék) emelkedtek a fogyasztói árak éves szinten, míg a legerősebb csökkenést Görögországban (2,4 százalék), Szlovéniában (0,9 százalék) és Cipruson (0,8 százalék) mérték.
Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.(MTI)

Scroll To Top