ingyenes webstatisztika

Gyorsjelentés – Zwack, az első három negyedévben 1,848 milliárd forint adózott nyereség

A Zwack Unicum Nyrt. 2013-2014-es üzleti évének első három negyedévében 1,848 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amely 1,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és enyhén meghaladja az időarányos tervet is – közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán közzétett gyorsjelentésében.

A jelentés közli: tekintettel arra, hogy az üzleti év utolsó negyedéve az üzlet jellegéből fakadó gyenge szezon miatt veszteséges, a társaság menedzsmentje továbbra is az eredetileg tervezett profitcél realizálását tartja valószínűnek.
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti beszámoló alapján a társaság 17,447 milliárd forint bruttó árbevételt ért el az első három negyedévben (2013. április 1-jétől december 31-ig), amely 0,3 százalékkal magasabb az előző évinél. A nettó értékesítés 10,340 milliárd forint volt, 3,4 százalékkal elmarad a bázistól.
A belföldi értékesítés nettó árbevétele 3,9 százalékkal, 9,285 milliárd forintra csökkent, ezen belül a saját termelésű termékek forgalma 5 százalékkal mérséklődött. A belföldi prémium árbevétel 2,5 százalékkal, a minőségi termékek nettó árbevétele 6,6 százalékkal, a kommersz portfólió árbevétele pedig 35,5 százalékkal csökkent.
A kommersz szegmensbe tartozó két termékcsalád (PéterPál és Krajczár) gyártását és forgalmazását az üzleti év végéig megszüntetik. A jelentés szerint ennek elhanyagolható hatása van a társaság profittermelő képességére, mivel árbevételük mindössze 1 százalékot képvisel a teljes nettó árbevételből.
Az export árbevétel 1,056 milliárd forintot tett ki, ami 1,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A társaság harmadik negyedéves belföldi árbevétele 5 százalékkal elmarad a tavalyi üzleti év harmadik negyedévétől. Ezt azzal magyarázza a jelentés, hogy a kereskedelmi partnerek 2012 decemberében, a jövedéki adó 2013. január 1-jétől életbe lépő 15 százalékos emelése miatt előre hozták vásárlásaikat.
A jelentés ismerteti: a 2013. április-novemberi piackutatási adatok a volumen 7 százalékos csökkenését mutatják a magyar égetett szeszesital piacon, a visszaesés üteme azonban tovább csökkent (egy évvel korábban 11 százalék volt). A prémium szegmens teljesít a legjobban, de ott is 1,9 százalék a csökkenés.
A Zwack Unicum Nyrt. részvényei a BÉT standard kategóriájában forognak, a papír február 4-ei záróára 12 200 forint, az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 13 300, a legalacsonyabb 11 600 forint volt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top