ingyenes webstatisztika

Gyorsjelentés 2020: Jelentősen nőtt a Mol-csoport EBITDA-eredménye a második negyedévi mélyponthoz képest

A Mol-csoport 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei harmadik negyedévben, ami jelentős növekedés a második negyedévi 113,9 milliárd forint (353 millió dollár) után, ugyanakkor 12 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az első három negyedévi EBITDA 489,4 milliárd forint (1,585 milliárd dollár) lett, ami mintegy 14 százalékkal alacsonyabb a tavalyi értéknél.
A harmadik negyedévben a csoport nettó nyeresége 56,8 milliárd forint (185 millió dollár) volt a második negyedévi 41,5 milliárd forint (142 millió dollár) veszteség után; tavaly a harmadik negyedévben a vállalat 59,8 milliárd forint (204 millió dollár) nyereséget ért el.
A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte: a harmadik negyedéves eredmények jelentős javulást mutattak a második negyedév alacsony szintjéhez képest, így reális esély van arra, hogy elérjék a 2020-ra adott EBITDA iránymutatás-sáv felső határát, az 1,9 milliárd dollár körüli értéket.
Az év elején 2,5 milliárd dollár EBITDA-t várt a társaság, ezt a járványhelyzet és az azt követő gazdasági válság miatt visszavonták. A Mol-csoport új EBITDA előrejelzést adott 2020-ra, 1,7-1,9 milliárd dollár közötti értékkel.
Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta azt is, hogy minden szegmens pozitív szabad pénzáramot ért el az év eddigi részében a világjárvány ellenére, bizonyítva a vállalat működésének erősségét és ellenállóképességét.
Mint jelezte, a fogyasztói szolgáltatások szegmens rekordmagas harmadik negyedéves EBITDA-t termelt, de a többi szegmens is jó eredményeket szállított a nyomott nyersanyagárak és árrések ellenére. A kutatás-termelés üzletág az azerbajdzsáni ACG akvizíciónak, míg a feldolgozás és kereskedelem üzletág a kimagasló finomító használtságnak és feldolgozási aránynak köszönhetően tudott javítani eredményén.

“Mindezek ellenére ébernek kell lennünk, mivel a járvány még nem ért véget, és a következő hónapok ismét komoly kihívások elé állíthatnak minket” – fogalmazott Hernádi Zsolt.
A Mol értékesítési nettó árbevétele 1049,9 milliárd forint (3,47 milliárd dollár) volt a harmadik negyedévben, a tavalyi harmadik negyedévi 1400 milliárd forint (4,74 milliárd dollár) után.
Az egyszerűsített szabad pénzáram a harmadik negyedévben 306 millió dollárra ugrott a beruházási költségtudatosság eredményeképpen, az év eddigi időszakában az egyszerűsített szabad pénzáram 662 millió dollár lett, 42 százalékkal több, mint a tavalyi év első három negyedévében – közölte a Mol.
A tájékoztatás szerint a kutatás-termelés üzletág szénhidrogén-termelése 8 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, napi 126,9 ezer hordóra, ez 18 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakát. Az olaj- és gázárak emelkedtek a harmadik negyedévben, de még jóval az előző évi átlag alatt vannak.
A feldolgozás és kereskedelem üzletág újrabeszerzési árakkal becsült “tiszta” EBITDA-ja jelentősen emelkedett a harmadik negyedévben, a második negyedévi mélyponthoz képest majdnem megduplázódott, de még így is 26 százalékkal gyengébb volt a 2019-esnél, a nyomott finomítói árrések és a gyengébb petrolkémiai árrések miatt.
A tiszaújvárosi poliol projekt meghaladta a 70 százalékos készültséget a harmadik negyedév végére, bár a beruházás némileg elmarad a tervezettől a járványhelyzet miatt. A harmadik negyedévben elkészült az új, évi 20 ezer tonna kapacitású gumibitumen üzem, amely újrahasznosít használt autógumikat.
A fogyasztói szolgáltatások szegmens minden idők legjobb negyedéves eredményét érte el, 183 millió dollárt, 14 százalékkal magasabbat a tavalyi harmadik negyedévinél. Az egész hálózatra kiterjesztett megtakarítási akciók révén alacsonyabb lett a működési költség, ami szintén segítette az EBITDA növelését. Folytatódott a töltőállomás-hálózat átalakítása a Fresh Corner-koncepció szerint, a harmadik negyedév végére a Fresh Cornerek száma 910-re nőtt a június végi 895-ről.
A gázszállítási üzletág EBITDA-ja 59 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik negyedévihez képest, és 43 millió dollárt ért el. A határon át történő szállítás kapacitásigénye jelentősen nőtt, ami magasabb szabályozott bevételt eredményezett, miközben az üzemeltetési költségek csökkentek. A magasabb kapacitáslekötés és az alacsonyabb működési költség az EBITDA-t 37 százalékkal emelte az első három negyedévben az előző év hasonló időszakához képest.
A közleményben kitértek arra is: mivel a járványhelyzet ismét súlyosbodik a régióban, a mobilitási korlátozások és a lezárások miatt bizonytalanok a kilátások az év további részre.
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 1623 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3090 forint, a legalacsonyabb 1501 forint volt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top