ingyenes webstatisztika

Gyorsjelentés 2016: Nőtt az Alteo árbevétele és eredménye az első negyedévben

Az Alteo csoport 115 százalékkal, 3,8 milliárd forintra növelte árbevételét az első három hónapban az előző év azonos időszakához képest, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 189 százalékos növekedéssel 917 millió forintra emelkedett ugyanebben az időszakban – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az idei első negyedévet a magyar energetikai vállalatcsoport 538 millió forintos nettó eredménnyel zárta, ami 760 százalékkal haladja meg az előző év első negyedévi eredményét.
A csoport első negyedévi teljesítményét nagyban befolyásolta a Sinergy cégcsoport megvásárlása, illetve az ezzel kapcsolatos integráció – közölték.
Az MTI-hez eljuttatott keddi közlemény szerint a Sinergy sikeres integrálása jelentős hatással volt az Alteo Group árbevételi struktúrájára. Az árbevétel 20 százaléka származott villamosenergia-kereskedelemből, a hőértékesítés adta a 37 százalékát, a villamosenergia-termelés aránya pedig a tavalyi év azonos időszakához képest 17-ről 29 százalékra nőtt.
A Sinergy megvásárlásával egy új, a vállalatcsoportban korábban nem végzett szolgáltatás is megjelent, mert a Sinergy külső erőműveknek is nyújt üzemeltetési és karbantartási szolgáltatásokat, az ebből származó forgalom az összes árbevétel 11 százalékát tette ki – közölték.
A tájékoztatás szerint a vállalatcsoport számára kiugrási lehetőséget jelent az energiakereskedelem, a 2016-ban kezdődő gázévtől elindítják a földgáz-kiskereskedelmi tevékenységet is.
Az Alteo részvényei 2010 októberében jelentek meg a Budapesti Értéktőzsdén, jelenleg a T kategóriában forognak. Legutóbbi záróáruk 5000 forint volt, az elmúlt egy évben a legmagasabb ár 5200, a legalacsonyabb 2800 forint volt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top