ingyenes webstatisztika

Görög adósság – Minden idők leghosszabb uniós csúcstalálkozója a mostani euróövezeti tanácskozás

Tizenhét órán át tartott a vasárnap délután kezdődött, hétfőn kora délelőtt zárult brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozó, és ezzel – a tagállami legfelső vezetők szintjén – minden idők eddigi leghosszabb uniós eszmecseréje lett.

Az eddigi “csúcstartó csúcs” a 2000-ben megtartott nizzai tanácskozás volt, amely tizenhat órán át tartott.
A görög adósságválság megoldása érdekében összehívott találkozó sajtóközpontja az uniós tanácsi intézmények központi székházában, a Justus Lipsius épületben volt. Az elnevezés Joest Lips – 1547 és 1606 között élt – holland jogfilozófus és filológus nevének latinosított változata.
Ennek az épületnek a nagy kiterjedésű átriumában várakozott az eseményre akkreditált újságírók többsége. Végeredmény híján hajnal felé a még ébren lévők leginkább már csak azzal ütötték agyon az időt, hogy fényképezték alvó társaikat és a képeket megosztották a közösségi portálokon.
Amikor kora délelőtt kiderült, hogy a csúcstalálkozón megszületett a megállapodás és az uniós vezetők perceken belül sajtótájékoztatót tartanak, a fáradt riporterek “megrázták magukat” és sietve összegyűltek a sajtóteremben.
A csúcstalálkozóról távozó résztvevők, politikai vezetők viszonylag kevésbé tűntek megviseltnek, mint az addig tétlenségre kárhoztatott tudósítók.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top